Sokan nem tudják, miről szól pünkösd. A keresztény vallásban a Szentlélek eljövetelének ünnepe.
Már itthon is lehetővé teszi jogszabály az elrendelését
A cirkuszművészek érdekében a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ hiánypótló kezdeményezést indított
Két színpadon és több mint 40 helyszínen lesznek gyerek- és családi programok
Egy rendhagyó előadással emlékeznek a legendás előadókra,
A vállalkozói szféra nagyágyúi gyűlnek össze a Lurdy-házban
A IX. Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjai
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
Örömmel jelentik be, hogy 2023-ban végre újra lesz Live Nation Koncert Hét!
Ezzel a címmel nyílt herendiporcelán-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
Élénk szélben, cím védéssel zárult a Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny
Ezeket tulajdonítják el a magyarok a szállodákból
A szentendrei Skanzen, a bikali Reneszánsz Élménybirtok, valamint sok más csodás hely és remek élmény várja a HungaryCarddal rendelkező embereket
Sztárparádé és közel 100 program a jubileumi műsorban
#szabadbanszabadon – pucér túrázó társaságában száll szembe a Fast Fashion-nel Litkai Gergely
Így dekoráld az esküvői ünnepi asztalt időtálló darabokkal
Tavaszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár az ELTE Füvészkertben május 19-21-ig
A gyermekkori kütyüzés buktatói és előnyei – szakértői tippekkel
Az első Nokia okostelefon, amely ellenáll egy akár 100 baros vízsugárnak
Ma már nem elegendő a szimpátia a jó munkaerő kiválasztásánál
Az egészséges életmódra nevelést már gyerekkorban kell elkezdeni
Legyen több gyümölcsfa a magyar iskolakertekben!
Április végén rajtolt el az Úgy, ahogy van! elnevezésű, szubjektív, irodalmi séta a Józsefvárosban
Ingyenes, nyárváró programkavalkád május 26. és 29. között a hajóállomáson és a Rózsakertben
2023-ban is a meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot
A filmzeneszerzők rocksztárja egyedi látvány és fénytechnikát hoz a budapesti Arénába
Megújult koncepcióval várja a látogatókat az ingyenes családi rendezvény
Te kit tartasz igazi, nagybetűs NŐNEK? Kik a példaképeid és miért?
A Zsolnay Fényfesztivál immár hetedszer várja a világszínvonalú fényélményekre szomjazó közönséget Pécsett július 6-9. között
Orvos-Tóth Noémi transzgenerációs önismereti kártyákat készített
A mindennapos rohanásban is figyeljünk magunkra!
Melyik alumínium dobozt lehet újra hasznosítani?
Pénzügyi Patrónus Programmal támogatja a gyermekotthonok jelenlegi és korábbi lakóinak pénzügyi egészségét az Erste
Közel 80 focipályányi területen épül a csúcstechnológiás, környezetbarát logisztikai park
Budapest a szakszervezetekkel közösen, egy rendhagyó majálison ünnepli meg a főváros 150. születésnapját
Az ünnepi alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar nézők megismerhessék lengyel filmtermés legjavát
A Magyar Nemzeti Múzeumban A Hónap kincse sorozat célja felhívni a figyelmet a magyar kultúra támogatásának fontosságára
A JAZZFEST BUDAPEST keretében, a neves zongorista-zeneszerző, Stefano Bollani lép fel a magyar fővárosban
Magyarországon még mindig nem megfelelő a biztonsági övet használók aránya
Átalakulóban a hazai túrázási szokások: egyre többen indulnak többnapos túrákra
Szemet gyönyörködtető, megnyugtató látvány a virágok kavalkádja
Föld Napja alkalmából kiderült, mennyi eldobható PET-palacktól kímélték meg a bolygót egy szénsavasító készülék felhasználói a tavalyi évben
Egész napos, Tavaszi zsongás című családi rendezvénnyel várja a gyerekeket a Várkert Bazár április 23-án
A Babacsalogató Alapítvány az idén már ötödik alkalommal tüntette ki a munkájuk iránt elkötelezett védőnőket
a IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra
A Zamárdi elektronikus fesztivál teljes programját és a magyar előadókat is bejelentették a szervezők
Egy előítéletektől mentes, egyenlő és sokszínűséget támogató világ megteremtése
Nemcsak szálloda lesz, hanem lakó- és kereskedelmi egységeket is magában foglaló multifunkcionális épület
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum a tavaszi szünetben is várja családokat és a különleges kalandokra vágyó érdeklődőket
Leslie Mandoki stúdiója 40 éves, a Mandoki Soulmates 30, és 20 éves az együttműködés az Audi&Volkswagen Group-al
A legnagyobb magyar sztárok és legendák lépnek fel júliusban
Az első, 100%-ban elektromos meghajtású Jeep modell
Bár minden nő csodás, de Jelölhetjük hazánk Csodanőit!
Csipkézett falak, kültéri szőnyegek és elegánsan ívelt kerti bútorok teszik varázslatossá idén a kültereinket
Az Öko Zsibongó Family az önfeledt családi programok szerelmeseinek nagy kedvence
Attila jelmondata „Mindenhol jó fellépni, de legjobb ITTHON!”
Ismét családi kikapcsolódás a nagyszabású „Varázslat Mesterei Gyerekeknek” rendezvénnyel
Indul a Matild Café & Cabaret revü show-jának legújabb évada
Több mint 10 000 nővel együtt a Mars a nemek közti egyenlőségért és az előítéletek megszüntetéséért áll ki
Vajon a luxuscsomagolásról ismerjük fel a jó bort vagy a minőségi csokoládét?
A Mecsek mesés vidékének felfedezésére hív idén nyáron a Fjällräven Vándortúra
Budapest ismét bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox világturné programjába
Inspiráló újdonságok és 2023 legnépszerűbb konyhatrendjei a Konyhakiállításon
Teljesen kezdőknek és haladóknak is ideális a Lurdy házban az új mászó terem
Hazai kiskereskedelmi áruházlánc új reklámkampányának arca lett a színész-énekes
Calum Scott koncert: 2023. május 3. Akvárium Nagy Hall
Előbb osztjuk meg a bankszámlánkat a párunkkal, mint a telefonunkatl
Kommunikáció, oktatás, biztonságtudatosság – így lehet veszélymentes az internet
Így tarthatjuk fenn testmozgással kapcsolatos motivációnkat
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia
A szervezők örömmel jelenik be, hogy a világhírű formáció 2023-as turnéja során Magyarországra is ellátogat.
A nyár legváltozatosabb parti sorozatát ígéri a Balaton Sound
Drónnal térképezték fel a Gödöllői Királyi Kastély parkját
Világhódító útjára indul a prémium- és luxusdobozokat gyártó magyar cég
Emeld új szintre a szerelmi vallomást Budapest legexkluzívabb luxusszállodájában
Egyre több szénsavasító készüléket vásárolnak a magyarok - maguknak vagy ajándékba
Már csak azért sem, mert újra töltheted a menüből az általad választott illattal
Pálmai Anna imádja a hivatását, és akkor érzi jól magát, ha tele a naptára szinkron, filmes és színházi feladatokkal
Ezek lesznek az idei év legnagyobb marketingtrendjei
CES 2023: Retró színek és újrahasznosított anyagok hódítanak a laptopok piacán
„Maradjunk fiatalok, lázadók és élvezzük az életet!”- Leslie Mandoki
Hatalmas bulit rendezett DJ Dominique világsztárok és hazai közkedvelt művészek társaságában
A Starbucks Alapítvány Global Community Impact Grant programja három magyar nonprofit szervezetet támogat
Január 24-én este kiderül, kik lesznek a hazai és a külhoni díjazottak.
A filmtörténet leglátványosabb kaszkadőr mutatványa!
Lego- és videó készítő pályázat gyerekeknek és fiataloknak
Rendhagyó, hatalmas Fergeteg Party-val várják a szórakozni vágyókat egy varázslatos helyszínen
Ennyien olvasnak Magyarországon online híreket: az európai élmezőnyben vagyunk
2022 végén százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark
Az X-Faktor és a RisingStar egyik istenadta tehetsége volt
Évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy magyarra
A Magyar Sportújságírók Szövetsége hagyományos díjátadó gálája új dimenzióban
A legfrissebb, MAHASZ által összeállított hivatalos toplista első helyére került fel Mándoki Soulmates új lemeze.
- megkezdődött a regisztráció a januári Educatio oktatási szakkiállításra
2023. június 22. és 25. között jön a jubileumi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Budapest legimpozánsabb luxusszállodája számos nemzetközi és hazai szakmai díjat zsebelt be az utóbbi időszakban.
Egy robot porszívóval, vagy konyhai robotgéppel nem lehet mellé találni
Az Sz. Variáns idén a MikulásGyárral együtt segíti a rászorulókat
Ám a Parkban a jövő nyár is izgalmas lesz, már lehet rá készülni
A $UICIDEBOY$ bejelentette GREY DAY című turnéjuk 2023-as európai állomásait
Charlie idén évadzáró Aréna-koncertjével és egy megható közössel búcsúztatja az évet
A friss felmérés az ünnepekhez kapcsolódó stresszforrásokat kutatta
A világhírű zenei producer, kitűnő multi-ütőhangszeres, egyben dalszerző-énekes, Leslie Mandoki magyar nyelvű albuma debütált
Az évkönyv célja az e területen elért legújabb kutatási eredmények és szakmai, gyakorlati tapasztalatok megosztása
Hazánk aranytorkú énekesnője már egyetemi tanárként is inspirálja kamaszlányait
Az energiafogyasztás csökkentésére fordítanak leginkább figyelmet a hazai háztartások
A fesztivál időpontja pedig: jövő augusztus 10-én kezdődik és 15-ig tart.
Vadonatúj Casio digitális zongorákat mutatott be szerdán a cég hazai forgalmazója.
Jótékonykodj pusztán azzal, hogy sétálsz, biciklizel vagy utazol!
A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája
Felejthetetlen élmények és gazdag ajándékok a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattól
Sok termelő nem növeszti 2 méternél nagyobbra a fenyőket
A Theodora ásványvíz és a Varázslatos Magyarország fotópályázata
A pókerasztaltól érkezik a segítség a mélyszegénységben élő gyermekekhez
Hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek vehették át ösztöndíjukat az MKB Bank székházában
Korcsolyapálya a Budapest Parkban: nagyobb mint tavaly
Erre kell figyelni a gondtalan karácsonyi ajándékvásárlás érdekében
Láthatóság és az éles látás - a két legfontosabb tényező a közlekedésben
Rappelő versek, képregények és tantörténetek – nyerteseket hirdettek az ESET kiber biztonsági kreatív pályázatán
Családbarát Hely védjegy tanúsítványt kapott a Diákhitel Központ
Hatodjára tüntették ki a felelősségteljes férfiakat
Jön a Deep Purple, a heavy metál és a modern hard rock műfajok egyik úttörője.
A „Mediterrán világnap” alapkoncepciója a „Feel the Mediterranean” gondolata.
A múzeum első alkalommal rendez adventi eseménysorozatot
Európai turné 2023: Thomas Bergersen & Nick Phoenix Two Steps From Hell – Live
A népszerű színésznő szívesen otthon maradt volna jó pár évig a kisfiával, de nem tehette meg.
Lényeges, hogy mivel etessünk és mivel ne etessünk
Az előadó a Sziget Nagyszínpada és a Budapest Park után, 2023. március 10-én, beveszi a Papp László Budapest Sportarénát
Novembertől újabb digitális élményekhez lehet hozzáférni és akár örök bérlet is járhat a tulajdonosoknak.
Felértékelődtek a személyes kapcsolatok a Z-generációs fiatalok számára a világjárvány hatására
Megjelent a Backstage című könyv, a Budapest Park elmúlt 10 évét bemutató jubileumi kiadvány!
Egy leszerelt ipari konyhából indult el a ma már luxuscsomagolásokat gyártó családi vállalkozás
Novemberben elkezdődik az ültetési nagyüzem
A kiállítók és látogatók is sikeresnek értékelték rendezvényt, amelyre a három nap alatt ezúttal is több ezren voltak kíváncsiak
Életük legkülönlegesebb ajándéka vár a kicsikre
Így fog kinézni a Royal Caribbean Icon of the Seas nevű hajó
Auguszt Bárió új albuma: Újra kezdeni mindennap, dala és klipje: Élj, csak élj!
40 év feletti női példaképeket keres az IVSZ és a Women in Technology
Induljon az új év 2023 első igazi fergeteg party-jával január 14-én az MVM Dome-ban!
Az idei Halloween legnagyobb koncert bejelentése: Budapestre érkezik a Hollywood Vampires
Hazánkban számos olyan professzionális és nagy cég van, amelyik szolidan meghúzódik a háttérben
Nem dőlünk be a celebek ajánlásainak, inkább alaposan tájékozódunk
EDDA Művek „RETRO” „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!
A Gálaelőadás teljes bevétele a nyugdíjas artistaművészek megsegítését szolgálja
Interaktív játszóház és kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak az ősz kiemelt sztárjával, a sütőtökkel a főszerepben
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum ősszel is különleges programokkal várja az érdeklődőket, családokat
A két zenekar bejelentette óriási sikerű ‘The World Tour’ koncertkörútjának folytatását
A Sziget is csatlakozott a Green Deal Circular Festivals-hoz
Hétköznapi Istennők - nők, lányok a mindennapokban
Hogyan vegyük rá a gyereket az alumínium szelektív gyűjtésére?
Úttörőként a zölden gondolkodó gazdasági szereplők között
Intim pillanatokba nyerünk betekintést a nem tipikus családok életében
Kempf Zozo BMX világbajnok is az Iskola kezdeményezése mellé állt
Az élethosszig tartó tanulást hozza el a Finnországból érkező networking klub
Papp László Budapest Sportaréna - 2023. március 18. szombat, 20.00 óra
Ismét lehet szavazni a legjobb fesztiválokra a UK Festival Awards megmérettetésén
A Lovebrands.hu beauty webshop értékteremtő kezdeményezése Fuller Bianka pszichológussal
Újabb növekedési hullámra számítanak az otthoni fitneszberendezések piacán
A többszörös Grammy-, és Juno-díjas művész küldetést vállalt
Második albuma Faith In The Future címmel 2022. november 11-én jelenik meg, amit egy vadonatúj világkörüli turné követ
Az énekesnő visszatér a Budapest Arénába 2023. május 21-én!
Justin Bieber bejelentette, hogy elhalasztják a Justice World Tour összes hátralévő időpontját
Egy csodálatos nyári szezon után bezárt, de figyeljétek a Park oldalait, nyit majd a koripálya!
Közel 3.5 millió forintos adománnyal és munkavállalói bértámogatással segít a piacvezető villamossági nagyvállalat
Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat
Sarkvidéki kalandok hétköznapi embereknek: hamarosan indul a jelentkezés a megújult Fjällräven Polarra
A logisztika egyre nagyobb jelentőséget kap a mai gazdasági és ipari világban
Jordan Belfort „A Wall Street farkasa” most először tart előadást Magyarországon
2023. július 28-án Depeche Mode koncert a Puskás Arénában!
„Ott voltál te is, ott voltam én is, és a zenekar játszott”
Kávéházi irodalom és környezetünk védelme: mindkettő fontos
Több ezer gyermek részvételével indult a környezeti nevelési programja
Évek óta hatalmas népszerűség övezi Tóth Vera énekesnő és Pauli Zoltán gasztroszakértő közös estjét,
A budapesti Lengyel Intézet gondozásában megnyílt az Anyú, én nem akarok háborút! című Nagymező utcai szabadtéri-, illetve online kiállítás.
Együtt egy füstmentes városért és egy fenntarthatóbb, zöldebb jövőért
Mozikban fog játszani az ország legismertebb rock' and roll szupergroupja
A Takarításnak is van Világnapja, de bármikor lehetsz környezeted tisztítója
Számtalanszor újrahasznosítható, könnyű, ráadásul tökéletesen megőrzi a bele töltött ital frissességét.
Robbie Williams bejelentette új, XXV elnevezésű európai turnéja állomásait – megünnepelvén elképesztő, 25 éves szóló karrierjét.
Így csökkenthetjük a konyhai és a háztartási gépek energia felhasználását
Az álom és ébrenlét varázslatos világába repít az idei S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás
A Várkert Bazár a szüreti hagyományok felelevenítésével feledhetetlen kikapcsolódást kínál
Ata Kandó az egyik legjelentősebb és sokáig a legidősebb magyar származású fotóművész volt.
A Pécsi Galériában szeptember 14-én Negyvenöt év Focusban címmel nyílt meg a Focus csoport 80 fotót felvonultató kiállítása.
A 22. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye.
THE ART OF THE BRICK – A legnépszerűbb LEGO® művészeti kiállítás végre Budapestre érkezik!
Kowalsky meg a Vega zenekar 20 éves jubileumát ünnepli jövőre!
Mintegy 1500 rászoruló diákot segítettek tanszerekkel az INTERSPAR vásárlói
A magyar nők számottevően kevesebb megtakarítással rendelkeznek, mint a férfiak.
„Astrophytum nemzetség és hibridjei ”az őszi Országos Kaktuszkiállításon és Vásáron az ELTE Füvészkertben szeptember 9-11-ig
RAMMSTEIN: az európai stadion turnénkkal harmadszorra is visszatérünk 2023-ban!
A Budapest Arénában ad koncertet a világ egyik legsikeresebb rappere 2022. október 25-én
Szeptember 1-jén, Budapesten, közérdeklődésre számot tartó programsorozat kezdődik, amely majdnem két héten át tart.
A nyári melegben és a fesztiválok idején sok százezer fém italcsomagolást – vagy, ahogyan mindenki hívja: sörös doboz – vesznek kézbe az emberek,
Jóllehet, hogy még javában zajlik a nyár, azonban érdemes lehet idén is előrelátónak lennünk, ha a karácsonyi ajándék beszerzésekre gondolunk.
Az általunk használt tárgyak jelentős részét kidobjuk a használat után. Ilyen az íróeszköz is: a toll kifogy, a ceruza végét már nem kényelmes fogni.
A kelta punk legnépszerűbb csapata hamarosan visszatér Budapestre,
A Magyar Fesztivál Szövetség által országosan minősített Szamárfül Fesztivál nemcsak Pécs, hanem a régió legnagyobb gyerekfesztiválja.
Főleg új hűtővel, mosógéppel és fagyasztóval spórolnának a rezsin
Az idei díjazott Vojtek Éva, a Cukrászmester Magazin főszerkesztője
A Sziget csapata is segítette a rendőröket abban, hogy sikerült a feltételezett tetteseket elfogni a fesztiválon történt verekedés esetében.
Magyarország legnagyobb gasztronómiai seregszemléje 12. alkalommal kerül megrendezésre a Várkert Bazárnál Szent István napja alkalmából.
Tizenegy országból érkeztek természetjárók a hetedik Fjällräven Vándortúrára, a Balaton-felvidékre
Víz alatti fantáziavilág elevenedik meg a Színes Város Csoport legújabb murális alkotásán
Augusztus 20-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egész napos születésnapi rendezvényre várja az érdeklődőket.
Gyors döntésre késztette a Nagyszínpad programszervezőit Sam Fender menedzsmentjének levele.
Ma van az utolsó nap, az esti koncertekkel búcsúzunk a Szigettől, jövőre ugyanitt találkozunk!
Az Egyfeszt összművészeti fesztivál második kiadása is nagyszerűre sikeredett.
Az élet most lesz igazán szép: Világsztárok, nagy kedvencek, húzós nevek, az elmaradt szezonok alatt befutott előadók és több száz, nem zenei program
Előadóások, koncertek, események, különböző rendezvények, ünnepi kavalkád, az év kenyere és tortái: ez lesz idén az augusztus 20-i ünnepségsorozat kínálata.
Tovább színesedik a Budapest Park programja. Érkezz meg és lélegezz bele a pillanatba!
Műfajok keveredése a Szigeten: Itt most igazából kulturális körkép következik, amit az öt nap alatt láthatunk kedvenc fesztiválunkon.
A fürdőszobák nagyobbodnak, kikerülnek belőlük a háztartási funkciók, és az élet fontos színtereivé válnak.
A teljes egészében Európában előállított új fűtőanyag a márka szén-dioxid-kibocsátásának mérséklését szolgálja. "Fenntartható termék" fődíjat nyert a gázpalack.
Új app indult kerékpárosoknak, minden fontos információt tartalmaz és folyamatosan bővül
Az alábbiakban megtudhatod a felsorolásból - a teljesség igénye nélkül, hogy hol és kiket láthatsz, hallhatsz.
Nemrégiben vetítették a Mandoki Soulmates: 30 év a színpadon és 40 év a stúdióban című exkluzív dokumentumfilmet.
Justin Bieber bejelentette, hogy a Justice World Tour július 31-én folytatódik.
Augusztus első hétvégéjén itt a 10. Paloznaki Jazzpiknik!
Annyian buliztak az egyetemisták fesztiválján, mint utoljára 2019-ben
Az Esernyős Galériában válogatás látható a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóinak munkáiból
Az SAP Business ByDesign felhőalapú megoldását választotta pénzügyi és termelési folyamatainak összehangolásához és működtetéséhez a Felina Hungária Kft.
A hőségben a növények is segíthetnek a kellemesebb klíma megteremtésében. Legyen szó akár kertről, teraszról, erkélyről, vagy a lakás belső tereiről.
Mi a közös egy strandon elkortyolt jeges kávéban, egy fesztiválon felbontott energiaitalban, és egy családi kertipartin elfogyasztott hideg sörben?
„A zene benned” című Jazzpiknik fesztiválhimnuszt idén a Random Trip jegyzi, Dárdai Blanka és Vavra Bence énekével kiegészülve.
A RepTár Drone Day idén második alkalommal, 2022. augusztus 6-án kerül megrendezésre.
Második alkalommal várja a látogatókat Zala megye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt:
Szombathely legnagyobb és leglátványosabb fesztiválja 2022. augusztus 25-28. között újra megnyitja kapuit.
Szeptember 13-ig korábban soha nem látott, különleges tárgyakon keresztül ismerhetik meg a modern Fiume születésének történetét a városba látogatók.
Egyetlen csepp használt háztartási étolaj is káros hatással van az élővizekre, ezért is fontos, hogy ne öntsük a lefolyóba és ne dobjuk a kukába!
Az Egyfeszt, Erdély legfiatalabb fesztiválja a világzenei csillagokat is lehozza Gyergyóba.
Szlovák páros nyerte a Tiszta Erős Emberek versenyét.
Bárki segíthet a kijelölt Herbaház termékek és a Bátor Tábor-relikviák megvásárlásával
Július 22-én egy igazi szupergroupot köszönthetünk a Budapest Park színpadán.
Talán még soha ennyire nem éreztük a saját bőrünkön a klímaváltozás nyári időjárásra gyakorolt hatását, mint idén.
Egy hónap sincs már hátra, és kitör a Szeretet Forradalma, két év kihagyás után indul a Sziget
A szimfonikus koncerten egy különleges, szabadtéri helyszínen tisztelegnek a legendás hazai együttes előtt.
Czanik Balázs idén is 20 állomásos roadshow-val tesz a mozogni vágyók kedvére az ország legnagyobb strandjain
Így változtatta meg a fitnesz világát a koronavírus járvány
Csütörtökön rajtolt az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balatonfüredről
Balaton- átúszás 40. alkalommal: az úszás közösségi ünnepe, amit évenként rendeznek meg
Világsztárok és a legjobb hazai előadók várják a fesztiválozókat a Velencei-tó partján
Ünnepi gálán adta át Magyarország Szlovákiának a V4 kulturális soros elnökségét
Ebben az évben is megrendezik a Műanyagmentes Júliust (PlasticFree July)
Három nap alatt celebbé lehetett válni a fesztiválon
Kétszintes körgyűrű Pest felett? Híd a Parlamentnél? Budapest közlekedési vízióit összegző időszaki kiállítás nyílt a Közlekedési Múzeumban
Az olimpiára készülve élesztik fel a hazai breaktánc kultúrát
Akinek kertje van, annak szükségszerűen feladatai is vannak, mivel minden növény több-kevesebb gondozást igényel.
A szervezők örömmel jelentik be, hogy a Volbeat 2022. november 5-én a Barba Negrában ad koncertet, méghozzá a Skindred és a Bad Wolves társaságában!
Három nap jazz, funk, pop és soul, jubiláló piknik-élmény valamint emelkedett hangulat a Jazzpikniken! Augusztus 4-5-6. – Paloznak!
A nők szerepéről az üzleti életben még mindig keveset hallunk.
Ne hagyd ki a ma estét sem, jól fogsz szórakozni a Necc Paty-n!
Eddig a nemzetközi sztárok fellépő sorát ismertük meg, de most megérkezett a hazai fellépők legjava is, megújítva a fesztivál magyar zenei koncepcióját és kínálatát.
Kristos Andrews, ötszörös Emmy-díjas amerikai színész is a magyar koraszülötteket mentő alapítvány, a Plüss Kommandó mellé állt.
Félszáznál több zenei program, színházi előadások és számos izgalmas újítás a VéNégy Fesztiválon
Újabb előadók nevei kerültek napvilágra a Sziget idei felhozatalából, ezúttal a Ticketswap Party Aréna fellépőiből válogatva.
Július elején Kishegyesen a Dombos Fest újra várja az igényes szórakozásra vágyókat.
Az idén június 25-én, a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján újra szélesre tárják kapuikat a múzeumok.
A minap a Magyar Nemzeti Múzeumban új kiállítás megnyitójára került sor.
A Direct One csatornán június 16-án, 21:30-kor induló sorozat, amely, bár már nem először lesz látható hazánkban, most mégis hihetetlenül aktuális.
Júniusban is elképesztően színes koncert felhozatallal és rengeteg élménnyel várnak Téged!
Egy különleges koncert show-val készül Rúzsa Magdi, Artisjus-, Máté Péter-, kétszeres Fonogram- és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
A veletek született értékes tehetség kárba vész, ha nem építünk rá, ha nem aknázzuk ki szakszerű oktatással! /Joanne Kathleen Rowling/
Naponta átlagosan két kávét isznak a magyarok, az egyiket biztosan otthon
Az élelmiszerek kiemelkedő ízért járó csillagát nyerte a magyar termék
Rákositól Kádárig: szocreál képeket mutat be Budapesten egy új kiállítás.
Négy napra ismét Pécs válik a világ fény fővárosává, ugyanis július 7–10. között jön a VI. Zsolnay Fényfesztivál!
A Liszt Ferenc Kamarazenekar egy évvel ezelőtt, 2021 májusában, első alkalommal hirdette meg Mesélő hangjegyek elnevezésű rajzpályázatát.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a budapesti ORIGO Filmstúdióban a világ első olyan múzeumát, amelyet Zsazsa Gabor színésznő emlékének ajánlanak.
Érdemes időben felkészülni az első nyári hőhullámra ideális készülékekkel az otthon levegőjének felfrissítése
Az elmúlt három évtizedben egy 4 főt foglalkoztató családi vállalkozásból, közel 400 fős nagyvállalattá nőtte ki magát a debreceni központú cég.
A Fővárosi Nagycirkusz munkatársai az ünnepi, 75. alkalommal megrendezett Cannes-i Filmfesztiválon rangos elismeréseket vehettek át.
A pécsi Zsolnay Negyedben, az m21 Galériában AZ ŰR - alternatív kozmoszok címmel nyílt kiállítás
"Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete" (Friedensreich Hundertwasser)
Az üvegtörténeti jelentőségű magyar innovációkat és az üvegművészetet népszerűsítik az Üveg Nemzetközi Éve hazai programjai
Nem messze a Balaton északi partjától, Veszprém közelében található Baláca. Miről híres? A Villa Romana műemlék falai, épületei, mozaikjai teszik közismertté.
A VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztiválon világjárókkal, kutatókkal és messziről jött természetfilmesekkel találkozhatsz
Tavaszi Országos Kaktuszkiállítás és Vásár az ELTE Füvészkertben május 27-29-ig
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros keretén belül különleges projekt előkészítése.
Fontos üzenetet fogalmaztak meg a tudósok a műanyagszennyezéssel kapcsolatban
A hatodik, 2022-es Kapolcska Programban is marad a hagyományos „kettős” modell
Családi fesztivál sztárfellépőkkel a csaknem kétszáz éves angolparkban. Június első hétvégéjén tartják a 6. Vál-völgyi Zsúrt az Alcsúti Arborétumban
Tudományos tény, hogy a hosszú téli hónapok után a tavasz és a napsütés energikusabbá, produktívabbá tesz, jobb kedvre is hangol.
Ebéd az esélyegyenlőség és a társadalmi elfogadás jegyében
Pécsett az idei Zsolnay Piknik - a minőségi programokon túl - a segítségnyújtást helyezte fókuszába.
Végleges a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál projektje
A Színes Város Csoport és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. pályázatot hirdet "Hétköznapi Istennők - nők, lányok a mindennapokban"címmel
Aki növénytermesztéssel foglalkozik nagyban, vagy kicsiben, íme, egy megoldás.
Szilágyi Liliana, Szentesi Éva, Peller Mariann és Iványi Gábor is ott lesz a Freeszemlén
A Föld Napja alkalmából a zöld megoldásokra és a tudatos választásokra hívta fel a figyelmet a kávézólánc.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a QS idei szakterületi rangsorában ismét bekerült a világ legjobb 51-100. intézménye közé.
Az ország legjobb sajtófotói a Magyar Nemzeti Múzeumban
A pályázatot a járványügyi helyzet okán egyszerűsített benyújtási folyamattal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Tanács.
32 éve ünnepeljük idehaza a Föld Napját. Négyből hárman támogatják az egyszer használatos műanyagok betiltását.
Idén tavasszal is vár a Konyhakiállítás, ahol április 22-23-24-én rengeteg izgalmas programot kínálnak a látogatóknak a Budapest Sportarénában.
A Máltai Szeretetszolgálat tanítja focizni a legszegényebb településeken élő gyermekeket
Új funkcióval védi vásárlóit az eMAG a webáruházban és mobilappjában is
Ezzel a készülékkel elkerülhetőek az időjárással kapcsolatos meglepetések
2022-ben is a meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, 45 főkategóriában lehet a nemzetközi szintű elismerésre pályázni május 31-ig
Intenzív integrált kampány az igazi hazaiért – 210 cég csaknem 5000 terméke jogosult a védjegyre
Személy szerint minden évben várom ezt az eseményt, ahol a női teljesítményt, kreativitást díjazzák az olvasók véleménye alapján.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum udvara ismét megtelik a zene szerelmeseivel, hisz egy nemzetközi zenekar, a Matt Bianco lép színpadra 2022. júliusában.
A kuratórium az idén Fried Péter operaénekesnek és Virágh András Gábor zeneszerző-orgonaművésznek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat.
Évente 230 tonnával csökken a hazai műanyag felhasználás az új fejlesztésnek köszönhetően.
Az Oscar-jelölt Donald Mowat is segít a magyar koraszülötteknek
A Magyar Tudományos Akadémia épületében március 23-án, a Lengyel Magyar Barátság hivatalos ünnepnapján, első ízben került megrendezésre a Felczak Gála.
Rangos eseményen vonulnak fel a világ minden tájáról érkező nyers és csiszolt ásványok, drágakövek és ékszerek, valamint az ásványokból készült használti és dísztárgyak hazai és külföldi kiállítói.
A Magyar Vöröskereszt elsődleges feladata, hogy minél hatékonyabban részt vegyen az ukrán menekültek fogadásában és ellátásában, az ukrán-orosz háború első napja óta.
Pénteken nyílik az ország legnagyobb kerti életmód kiállítása, a GardenExpo, ahol a legújabb kerti termék és újdonságok mellett egész napos színpadi programok és értékes nyeremények is várnak!
Rendhagyó társulati ülést tartottak a Fővárosi Nagycirkusz manézsában az Ukrajnából menekült artistaművészek, gyermekek, szülők és oktatók helyzetéről.
A Sirha Budapest kiállítást 2014 óta, két évenként rendezik Budapesten, így az egyetlen olyan rendezvény, amelyből – a járványhelyzet ellenére – nem maradt el egy sem az elmúlt évben. Idén ismét a Sirha Budapesten rendezik a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjét.
Végre itt a várva várt tavasz, a jó idő beköszöntével pedig ideje nekilátni a kertünk szépítésének is, hogy azután mesés környezetben napfürdőzhessünk.
A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére. Ezért 2022. március 8-án, immáron második alkalommal hirdette meg az InStyle-al közösen a “Legyen Divat a Női Vezető!” kampányát.
Az ukrán háborús helyzet mindenkit megrendít, és szerencsére, sokakat cselekvésre késztet. Czanik Balázs, a Capoeira aerobik megalkotója sem tudta tétlenül nézni a menekültáradatot, mindenképp segíteni akart.
Ukrán és orosz nyelvű ingyenes látásvizsgálattal várják a hazánkba érkezőket
Görög Zita nem tud tétlenül ülni. Ha úgy érzi, valakinek segítségre van szüksége, akkor ott terem. Tisztában van ezzel a családja is, ezért – bár még korábban soha nem történt ilyen – nem lepődtek meg, amikor három idegennel tért haza.
Versmondó flashmob, verspad és különleges programok Kiskőrösön. Petőfi Sándor szülővárosában elkezdődtek a bicentenáriumi események.
A divatipar így tud segíteni a bajba jutott, menekülő embereknek
Soma Mamagésa közel harminc évvel ezelőtt egy világhírű fotográfus, a felkavaró képeiről ismert Joel-Peter Witkin „The Fool, Budapest” című képének modellje volt.
Most az orosz-ukrán háború alakulását követve láthatjuk, mennyire fontos szerepet játszik a kibertér a krízishelyzet alakulásában.
Az 54. Kékszalag Raiffeisien Nagydíj számos programmal várja a Balaton körül és Balatonfüreden is az érdeklődőket. Hivatalos időpontja idén július 14. A nagyszabású esemény háziasszonya Gelencsér Tímea lesz.
A Vízi-mentők Magyarországi Szakszolgálata ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellény állványon helyeznek el.
A szállodák és éttermek legutóbbi összefogásának eredményeképpen 2022.február 27-én vasárnap, összesen 1600 rászoruló jutott egy – egy tányér meleg ételhez.
Két kiadvány is megjelent az Intézet gondozásában, egy könyv a történelmi kapcsolatról Poznan és Budapest között, valamint egy hangos könyv börtönlevelekből
Továbbra is két helyszínen teljesít hősies szolgálatot a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársi és önkéntes csapata.
Évente több száz Felsőfokú Logisztikai Menedzsert képez a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), tanfolyamaira egyre több a női jelentkező.
Ismerd meg a legújabb kerti trendeket, térképezd fel a kerti bútorok, medencék, árnyékolók, gépek és grillsütők páratlanul széles kínálatát egy helyen!
Egy kisbaba érkezése az egyik legfontosabb esemény egy család életében, a gyerekszoba berendezésén pedig hamar elkezdenek gondolkodni az újdonsült szülők.
Idén február 8-án tartották világszerte a Safer Ineternet Day-t, vagyis a Biztonságos Internet Napot. Mennyire biztonságos a Te online tered?
A Hot Wheels™ Monster Trucks Live 2022-ben visszatér Európába vadonatúj járgányaival és egy izgalmas Hot Wheels® Monster Trucks élménnyel az egész család számára!
Az idei országos gyűjtés során közel öt tonna őszi-téli ruha gyűlt össze, amellyel körülbelül 3000 személy meleg ruha ellátását lehet biztosítani a téli hónapokra.
A 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítást, a FeHoVá-t, Február 17-20. között rendezi a Hungexpo. Az eseményen közel 200 kiállító vesz részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ legnagyobb pavilonjában.
Az új, innovatív készülék nemcsak légtisztításra, hanem párologtatásra is alkalmas
Két új készülékkel bővíti G-szériáját a HMD Global, a Nokia telefonok gyártója.
Hány percet nézed a mobilodat egy nap? Jó hír, hogy most ebből akár 2 perccel is sokat segíthetsz!
A Fékomadta Fesztivál ismét a megszokott, farsangi időszakban, február 26-án várja a családokat
A 2023. márciusi budapesti koncertjének szervezői felhívást tettek közzé: keresik Justin Bieber magyar hasonmását.
Így alakította át a Valentin napi ajándékozást a koronavírus-járvány
Nyílt meghallgatást hirdet a 6SZÍN csapata PRESSER - Zenés életút című legújabb bemutatójához, amely Presser Gábor önéletrajzi regénye nyomán készül Simon Kornél rendezésében.
Safer Internet Day (SID) / Biztonságos Internet Nap 2022
Simon Zsolt, az International Head of Marketplace pozícióban folytatja karrierjét a Webshippy-nél.
Célegyenesben az innovatív, 30 milliárd forintos logisztikai gigaberuházás
A francia műgyűjtő, Madeleine Millot-Durrenberger a nyolcvanas évek óta építi fotográfiai gyűjteményét és a képekből Európa-szerte már több mint százötven helyen szervezett kiállítást.
Az ezerarcú olasz konyhadesign remekei, egyedi gyártású elszívók, asztali komposztáló és otthon felújítási támogatás is vár az áprilisi Konyhakiállításon az Arénában!
Oscar-jelölt mesterek is dolgoztak az új grandiózus szabaduló szobán. Egyelőre folynak a tesztelések, de január végén nyitnak.
Januárban nem csak azt fogadják meg az emberek, hogy egészségesebben fognak élni, hanem azt is célként tűzik ki, hogy jobban figyelnek majd kapcsolataikra is.
Január utolsó hétvégéje nem szól másról, mint a fürdőszobáról és az otthoni wellness tér kialakításáról.
Már javában zajlik a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Fontos mérföldkő és nagy megtiszteltetés, ha egy oktatásban tevékenykedő vállalkozásra felfigyel a HolonIQ.
A környezettudatosság, a környezet-etikus magatartás, környezetünk védelme, a klímaváltozás és a tudatos fogyasztás régóta fontos szerepet játszik a Plüss Kommandó életében.
Oscar díjas kávé, luxuskonyha premierek és a Miele Nagyszínpad is vár februárban a 12. Konyhakiállításon.
Nem mindennapi ajándékkal lepte meg az Újszínház Tordai Terit, akit a Zserbótangó előadása után köszöntött fel Dörner György.
Rendhagyó üzlet vezérelte az első olyan magyar autószerviz ötletét, ahol a női ügyfelekre építenek.
A HMD Global ötödik születésnapjára tűzpiros Nokia 3310-est kapott Michelle Wibowo-tól, a világhírű cukrászmestertől, aki aprólékos tervezéssel és rengeteg kísérletezéssel alkotta meg az első ehető Nokiát.
Egyre több férfi ébred rá, hogy az egészség nem magától értetődő.
A téli szünetben is minden nap várnak Titeket a Parkba korcsolyázni!
Elkészült az ország, és egyben Közép-Európa legnagyobb falfestménye Biatorbágyon- CTP ART WALL by ARC
Balogh Petya nagy dobása még hátravan, Apró Anna szerint hiába a pénz és a hatalom, ha nincs nyugalmad, Schiffer Miklós nem a titulusokban hisz, hanem a klasszikus értékekben
Elkészült az ország, és egyben Közép-Európa legnagyobb falfestménye - CTP ART WALL by ARC
2022-ben visszatér a nyári időponthoz az ország első és egyetlen fényfesztiválja, a pécsi Zsolnay Fényfesztivál!
a biztonságos online vásárláshoz. Karácsonykor se váljunk a csalók áldozatává az interneten!
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és támogatói folytatják a „Mindenki Karácsonya” jótékonysági rendezvény hagyományát. És, ha más formában is, de örömet és meglepetést szereznek közel 2000 hátrányos helyzetű gyereknek és családjuknak.
A jól ismert kávézólánc is hozzájárul a hazai zöld területek növeléséhez
A világ legerősebb chilije az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék. A Jóbarátok és A nagy pénzrablás is előkelő helyen áll a toplistán
Legyen Érték az Élmény! Minden vásárló 10.000 ezer forintot kap ajándékba. Tegyük együtt a Margitszigeti Színház Ajándékkártyát a fa alá!
Ezt úgy kívánja elérni az ismert márka, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be.
A szülők választottak: bújós játék és pihe-puha párna a toplista élén
Zsidró Tamás gyakran járja a Balaton környékét, de a Budapestről induló, felújított kerékpárutakat is, akár Etyek, Szentendre vagy Dunakeszi felé.
Színes vásári forgataggal, családi és gyerekprogramokkal, az ünnep fényeivel és ízeivel várja az érdeklődőket a Jókai utcai teátrum, december 4-én délelőtt 10 órától.
Csillogó fények, egy csodás karácsonyfa, érdekes látnivalók, ünnepi vásárfia – megnyitott a napokban a Vörösmarty téren a Karácsonyi Vásár.
Szódagépekkel a háztartások az ökológiai lábnyomukat is csökkenthetik.
Decemberben nyílik a Budapest Park Korcsolyapálya, amire eddig nem volt példa.
Üstökösként változtatta meg a snowboard sportot, most film készült róla
Hosszú üzemidővel, és mindazzal a sokoldalúsággal, amit egy telefontól is elvárunk
Az idei karácsonyi trend a természet ihlette ünnep, minden eddiginél szerethetőbb és szívmelengetőbb.
Lezárult „Az én kávém, a mi bolygónk” pályázat – hamarosan a nyertesek munkái lesznek láthatóak több millió papírpoháron Magyarország automatáiban
Így etessük a madarakat! A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység.
Nagyon sikeresek az Öko Zsibongók, jönnek az adventi workshopok a Füvészkertben
Főszerepben a ház külső falainak állagmegóvása és szépsége: minden, amit a kültéri festékekről és a homlokzati vakolatokról tudni érdemes.
Avagy, kerüljünk nagyjából annyira képbe, mint a mai gyerekek!
Minden tízedik gyermek koraszülöttként jön a világra, ami több mint kilencezer kisbabát jelent évente.
A COVID-19 járvány miatt elrendelt szigorítások óta ez volt a HUNGEXPO első, saját rendezésű eseménye, amelyre több ezren látogattak ki.
A Hot Wheels Monster Trucks Live európai turnéja január 3-án indul, egy izgalmas Hot Wheels® Monster Trucks élménnyel az egész család számára!
A jól megtervezett, igényesen kivitelezett darab ingatlanunk értékét is növelheti
Óvodásoknak hirdettek környezettudatos karácsonyi pályázatot
A lakberendezési és színtrendek ugyanúgy változnak, mint a különböző divatirányzatok – bár talán kissé lassabban.
Ma van a Földünkért Világnap, amely környezetvédelmi tettekre ösztönzi az embereket
Koraszülött babák életben maradásának segítése: ezt a nemes célt szolgálja a Plüss Kommandó Koraszülött Hadművelet nevű programja.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum az őszi szünet ideje alatt is különleges programokkal várja az érdeklődőket, családokat.
A szegmensben sokféle szerkezet megtalálható: autók, haszonjárművek, buszok, rollerek, biciklik.
Úgy tűnik nincs megállás Tordai István „szerepváltásában”.
Nehezen szánjuk rá magunkat az otthonunk vagy irodánk kifestésére, mert kevés a rutinunk, és az anyagi keretünk is véges?
Sikeres a szódagépek újrahasznosítását célzó program. Egyedi projekt valósul meg Ausztráliában.
38 pályázó 41 pályázata érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet 2021-ben
Újabb fontos mérföldkövéhez ért a piacvezető magyar e-kereskedő cég
Világszinten egyre több a kezdeményezés, hogy a vállalatok vezetőségi tagjai között minél több nő foglaljon helyet.
A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a mindennapi károsanyag-kibocsátás csökkentésében
100 százalékban újrahasznosítható papírból készült poharak váltják az egyszerhasználatos műanyagpoharakat
Másfél év kényszerszünet után tér vissza a S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás a Budapest Arénába.
30. Budapest Borfesztivál szeptember 23-26. között
Napok múlva nyit az Etele Pláza! Felejtsd el, amit eddig a bevásárlóközpontokról gondoltál!
Nemcsak a covidot győzte a Szombathelyi - Villám strandröplabda páros, aranyesővel indították a szezont
Jobb, ha megváltoztatja a szülinapját – a hackerek tudhatják a jelszavát!
A Facebook elindította a Get Digital magyar nyelvű változatát, amely egy átfogó digitális oktatási tanterv szülők, tanárok és tizenévesek számára.
Újra a koronavírus-járvány kitörése előtti szintre emelkedett a szakemberhiány.
A tavasz beköszöntével minden családi háznál megszaporodnak a kerti munkák. Ám az emberek hajlamosak jóval kevesebbet foglalkozni a gyepápolással, mint amennyire az megérdemelné.
Kulisszatitkok a legformásabb sztároktól: ezt (t)eszik a tökéletes alakért! Kiss Virág, Kucsera Gábor és Molnár Péter tippjei
Felértékelődik a tisztaság jelentősége. A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után, a vendéglátásban
Munkahelyi konfliktusok: egyre türelmetlenebbek vagyunk egymással
A pandémia egy évének három legnépszerűbb otthon dolgozós terméke a headset, a forgószék és a wifi-router az eladási számok alapján.
Lelki detox: jön a Nők Világa Summit! 25 hiteles ember segíti a nők lelki méregtelenítését
Mit tudnak az egerek az otthoni munkavégzésről? Elég az íróasztalt rendbe tenni, vagy az egész ház katonás rendje segít többet a hatékonyságban?
Mostantól azt is szabályozhatjuk Facebookon, hogy ki szólhat hozzá egy nyilvános bejegyzésünkhöz
A páciensek a „MedInnoScan” nevű applikáción keresztül, személyes konzultáció nélkül kérhetnek gyors és hatékony segítséget a szakorvosoktól.
Szevasz tavasz! Süt a nap, együtt vagyunk, örülünk a szép időnek. Természetesen, az idilli pillanat csak inspiráció, a hangsúly a tárgyakon van: kerti bútorok, dekoráció, étkészlet, a balkon kellékei
Meghirdették az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2021-ben is. 41 főkategóriában lehet a nemzetközi szintű elismerésre pályázni május 31-ig
Az eddigi champagne helyett ezen túl, legalább három éven keresztül, olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai.
Húsvét alkalmával a tojásnak a szokásosnál nagyobb szerep jut, de nem csak az ételek között.
Európa legnagyobb kincsvadászata igazi kikapcsolódás a családok és barátok részére
A KPMG felméréseiben válaszoló magyar női vezetők véleményében megfigyelhető eltérések tanulságosak.
Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata
Ezt a történetet azt hiszem, minden kétség nélkül kezdhetem a Hol volt, hol nem volt fordulattal. Ugyanis mesés történet ez, nem más.
Megérkezett a világ első 7,8 colos E Ink Kaleido™ kijelzővel felszerelt színes e-book-olvasója. Bluetooth csatlakozási lehetőséget kínál és képes a hanglejátszásra is
Különleges vitaminnal erősíthetik ellenálló képességüket a budapesti mentősök
A tél vége felé sokszor érezzük úgy, hogy szeretnénk egy gombnyomásra élvezni a melegebb időjárást, elég volt a hideg, szürke, borús időből.
A nyílászárók cseréje általában a tavasz beköszöntével válik aktuális feladattá. Addig még van egy kis idő, gondoljuk át közösen, hogy mire lehet szükségünk!
Életünk egyharmadát alvással töltjük, estéink minősége pedig alapjaiban határozza meg a hétköznapjainkat, egészségi állapotunkat, és az általános közérzetünket is.
Az Ediktum Alapítvány egy formabontó új kezdeményezést hozott létre, amely egy újszerű, a nyugati oktatásban honos módszertannal próbálja az általános iskolás tanulókat tanulmányi versenyre invitálni
Gabby Williams, a Sopron Basket tehetséges amerikai kosárlabdázó nője nyitotta meg a Ford Mustang Mach-E közösségi média-projektjét, a nők különleges ereje előtt tisztelgő #ShowSomeMuscle kihívást
Online megbeszélést tartottak az országos fesztivál- és rendezvény szakma szövetségeinek elnökei.
A Magyar Református Szeretetszolgálat január közepén hirdette meg újabb országos adománygyűjtését.
Esztert egyetlen cél vezérli: küzdeni az igazságtalanság ellen.
Az újév első hónapjaiban minden bizonnyal továbbra is a „megszokottnál” több időt töltünk otthon.
Kicsoda az USA első színes bőrű női alelnöke? Megjelent Kamala Harris életrajzi könyve
Különleges jelmezverseny lesz, amellyel szeretnék kizökkenteni a kicsiket és nagyokat a mindennapokból, ráadásul minden résztvevő értékes meglepetéssel térhet haza.
Manapság mindennél fontosabb az egészség - Hogyan tegyünk érte?
Dr. Szántó Szilvia Túlélésből kitűnő című könyve sok fiatalnak segít rendbe tenni az életét
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és támogatói, közösen tették szebbé 880 gyerek karácsonyát.
Miközben a Heti Hetes egykori sztárjaival készített visszaemlékezés már közel 700ezer megtekintésnél tart, az eredeti felállás oszlopos tagja, Verebes István is beadta derekát.
Ritkaságszámba menő filmet készített Tordai István és csapata, amelyről a producer-műsorvezető beszélt.
A Széchenyi-család tagjai azt szeretnék, ha az általuk kezdeményezett kulturális programsorozathoz minél többen csatlakoznának
A tüdő vitaminjának megalkotását SARS-CoV-2 légzőszervi vírus megjelenése hívta életre.
Tovább él a vásár, ám online platformra költöznek a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár kézművesei
Az alacsony páratartalom akár légúti betegségekhez vezethet, ezért kell odafigyelni otthonunkban a páratartalomra
Avagy, hogyan hagyjam magam mögött a felbolydult várost, a nappalit, mint irodát és osztálytermet!
Szakértői tanácsok, hogy ne kelljen lemondanunk a párkeresésről
Karácsony a gyermekotthonokban. Azokat a termékeket kapják, amikre egész évben vágyakoznak.
Ha már személyesen nem tud, Skype-on, élőben bejelentkezve jön a mikulás idén a gyerekekhez.
Már biztos, hogy az online térbe költözik a továbbtanulók nagyrendezvénye
Hiánypótló kiadványt mutatott be az 1-es típusú diabéteszes betegútról az Egy Csepp Figyelem Alapítvány
Otthonról is be lehet kapcsolódni Magyarország legnagyobb informatikai versenyére
Az OIL! Magyarország számos töltőállomása is csatlakozott a Biofilter Zrt. használt sütőolaj begyűjtő akciójához.
Festékadománnyal és önkéntesek segítségével újult meg a kecskeméti Pöttömke Bölcsőde kerítése
A „Miért jó itthon” pályázat felnyitja a tanulók szemét, a Riszpekt program a fiataloknak segít az online térben.
A Sulinyugi az online térben szintén segíti a tanulókat a stresszkezelésben
Főzz, sétálj, szűrj sztárokkal az egészségedért! Online rendezvénysorozat november 9-től 15-ig.
Ha testileg-lelkileg harmóniában vagyunk önmagunkkal, akkor a tünetek is enyhülhetnek, emellett néha érdemes természetes megoldásokat alkalmazni, amelyekkel akár meg is előzhető a visszatérő fájdalom
Felfűti a kandallók piacát az üzletlánc, szakértői szerint a kandallóvásárlás előtt mindenféleképpen érdemes kiszámolni, hogy mekkora légteret is kell majd az adott kandallónak felmelegítenie.
Az évszakváltás mindig remek alkalom lakásunk felfrissítésére. A hűvösebb napokon amúgy is bekuckózunk és több időt töltünk otthon, így még kiemeltebb szerep jut a helyiségek csinosítgatásának
Magyarországra is megérkezett a legújabb okostelefon. Az elforgatható kijelzős készülék teljesen új felhasználói élményt kínál
Ebben az évben négy egyetemista nyerte el az Energiakövet 2020 címet és az ezzel járó ösztöndíjat
A valódi növényi alapanyagokból készült füstölők használata számos jótékony hatással bír: lelkileg, szellemileg és nem utolsó sorban fizikailag is erősít, frissít, és harmóniában tart
2021 második negyedévében nyitja meg kapuit a vadonatúj, 90 szobás Aiden by Best Western @ Stadtgut Hotel Steyr.
Tekintettel a járványhelyzetre, a Magyar Látszerész Szövetség kampányában résztvevő optikák évvégéig biztosítják az ingyenes látás- és szemüvegellenőrzést azoknak, akik letöltik az online kupont.
Újra nyit a HUNGEXPO Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ a COVID-19 vírus okozta több mint fél éves kényszerszünet után.
Ötvenen felül is tehetünk azért, hogy sokáig fittek maradjunk. A nordic walkingtól a gyógyteákig számos módon hozhatjuk formába magunkat
Néhány éve ismét reneszánszukat élik a vályogházak. Főleg a fiatalabb generáció érdeklődik az olcsó, környezettudatos, mégis tartós és egészséges otthonként ma is jól működő építési mód iránt.
Komolyabb átalakítást tervezel az otthonodban, vagy csak megújulnál, és szükséged van egy kis inspirációra? Íme, 3+1 javaslat, amikkel még hangulatosabbá varázsolhatod a családi fészket.
Egyre több az esküvő kora ősszel, többek között a természet szépsége miatt.
Újabb, fiataloknak szóló egészségprogramokkal készül az új tanévben a 15 éves Egy Csepp Figyelem Alapítvány.
500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élmény teli évkezdését, óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat Kaposváron adták.
Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit, szeptember 30-ig várják a nevezéseket
Új lendülettel, programokkal és partnerekkel „ünnepli” 10 éves Magyarországi működését az Unió legnagyobb, zöld innovációkat támogató szervezete, az EIT Climate-KIC.
Országos ösztöndíjpályázat a 2020/2021-es tanévre az általános iskola 2-3. osztályos tanulói részére.
Idén tavasszal szinte mindenki egyszerre cserélte le az irodát home office-ra, a kényelmes forgószéket pedig, más ülőalkalmatosságra.
Évente 5000 fát ültet egy visegrádi szálloda. 2020 szeptemberétől minden közvetlen foglalás után egy új fát ültet el a hotel.
Marton Adri és Edvin 2007 augusztusában ismerkedtek meg és azóta elválaszthatatlanok. Az évfordulót minden évben megünneplik, Adri idén is különleges vacsorával készül.
Természet közeli helyszín, madárcsicsergős reggel, friss levegő. Manapság a legtöbb, kifejezetten fiatalokra specializálódott szálláshely modern, jól felszerelt és fenntartható módon épül.
Az innovatív gondolkodás és az értékteremtés a startup szektor talán két legfontosabb hívószava.
Mivel sokaknak hosszabb távra kell berendezkednie a home office-ra és a diákok is hamarosan visszaülnek az íróasztal mögé tanulni, nem árt megvizsgálni az ülési szokásokat!
A férfi vízilabda legnagyobb hazai eseményén szállnak vízbe a sportág legendái
Amikor újélet születik, kezdetét veszi egy gyönyörű, de egyelőre mindenki számra ismeretlen út.
Kiemelten magas licitáron, félmillió forintért keltek el Majka és felesége, Majoros Hajnalka plüssei a Plüss Kommandó legutóbbi akciójában.
Irány az EXPO360! A 2020-as év, számos szektorban hatalmas változásokat hozott. Az új megközelítés pedig, az online tér adta kiváló lehetőségekből merített. Számos rendezvény az internetre költözött
Egy új lakás építésénél vagy a régi átalakításánál szinte biztos, hogy elérkezik az a pillanat, amikor tanácstalanul állunk és kérdéseket teszünk fel. Hogyan tovább?
Három raklapnyi gyermek vitaminitalt adományozott egy cég. Az adomány több mint 3200 palackot jelent, amit a rászoruló gyerekek a nyári táborozások során tudnak elfogyasztani.
Fulladozhatnak az autók motorjai a járvány után. Most, hogy az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba, érdemes komolyan foglalkozni a koromlerakódás problémájával, illetve annak megoldásaival.
A Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország jogi összeolvadása 2020. április 1-jén megtörtént, ezzel a két cég egy jogi entitássá vált. A pozitív változásokat hamarosan már érzékelik a fogyasztók
Mindenkinek szüksége van hobbira, amiben kiélheti a kreativitását, mellyel kikapcsolhat, és elfelejtheti a hétköznapok problémáit. De miért ne lehetne kedvenc időtöltésünkkel pénzt keresni?
A hazai mentőcsoportok személykeresése 80%-ban sikeres, a mentőkutyáknak köszönhetően. A kutya az ember legjobb barátja – tartja a mondás, és ez kiemelten igaz, amikor mindennapi feladatokban segít
Íme, a karantén oktatás legfőbb tanulságai. TudásPakkal segíti a HiperSuli a szülőket és a tanárokat.
A Magyar Formatervezési Tanács ismét meghirdette Design Management Díj pályázatát. A járványügyi helyzet okán, meghosszabbított határidővel és elektronikus úton várják a szervezetek nevezését.
Az eddig, itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu, megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. Ez hagyományos bolti kereskedelem az e-vásárlás mellett.
Hogyan óvja a Ford az autója utasterét, miközben Ön a saját egészségét óvja? A koronavírus miatt egyre több ember tisztítja meg a kezét fertőtlenítő szerrel, miután beült az autójába.
Az OIL! – a német kúthálózat, így tiszteleg az 50 éves LADA előtt!
Elérte célját a brit nagykövet által indított jótékonysági futólánc. Miniszterek, sportolók, művészek hívtak összefogásra futással a rászoruló gyermekekért
Június hónapban a Magyar Református Szeretetszolgálat „Mosolyt minden hátizsákba!” elnevezéssel adománygyűjtést hirdetett, hogy minél több gyermek számára legyen biztosított a nyári kikapcsolódás.
Akik legyőzték az elmúlt időszak kihívásait. Vasárnap volt gyereknap és a magyar hősök emlékünnepe. Az elmúlt időszakban rengeteg hős született a négy fal között.
Online focival is népszerűsítik a tejfogyasztást: a Tej Világnapján online rúghatnak tizenegyeseket a gyerekek valódi focilabdákért.
A Kósa Erika Akadémia és az amerikai Jeunesse Global együttműködése.
Tanároknak szóló digitális tananyag-fejlesztési pályázatot indít a Telenor HiperSuli
Magyarország kormánya elismeri és tiszteli a cirkuszművészetet. Odafigyel az artista társadalomra, — legyen az állami intézmény, privát utazó cirkusz vagy egyéni művész, fiatal pályakezdő- vagy idős
A technológia fejlődése számtalan izgalmas kérdést vet fel, ilyen az okosotthon, a közösségi járműmegosztás, a telekommunikáció, tehát adódik a kérdés, milyenek lesznek a jövő kórházai?
Hagyományosan minden év tavaszán nyitja meg kapuit a SpaTrend Expo, Magyarország talán legnagyobb jakuzzi kiállítása és vására.
Egyre többektől hallani, hogy a „szuperhős” jelzőt olyan hétköznapi emberekre mondják, akiknek a munkája mostanában jócskán felértékelődött.
Telefonunkban tárolhatjuk hiteles koronavírus-tesztünket egy magyar fejlesztésnek köszönhetően
„Mindannyiunkat elgondolkodásra késztet ez a helyzet. Mit kéne másképp csinálni?” Interjú Balassa Levente, életegyensúly tanácsadóval
Végre nem kell tovább várni! Kedd reggel 8-tól az A Fitness Garay ismét megnyitja a kapuit, de most már nem csak egy hétre! Szóval készítsd az edző cuccot, és legyél újra tagja a legjobbaknak!
5 millió forint értékű adományt jutatott el a Scitec a frontvonalban lévők megsegítésére
Érkeznek a napos évszakok! A tavasz jó alkalom a nagytakarításhoz otthonunkban. A tiszta terek nyugalmat sugároznak, s visszahatnak elménkre is. A szakértő segít, hogyan teremtsünk harmóniát otthon
Megérkezett az ÚJ, könnyen kezelhető, INGYENES megoldást kínáló online oktatási alkalmazás, a Magyar Kultúra Kiadó fejlesztéséből
A mostani időszakban jobban ráértünk, és ráérünk foglalkozni otthonunk szépítésével. Sokan, akár hobbi szinten is, maguk festik ki a lakást, a nyaralót. Érdemes odafigyelni, mit használunk!
Vajon hogyan tekintettek elődjeink a világűrre és milyen felvetéseket, mítoszokat szőttek köré? Mi szolgált alapjául a mai csillagászatnak, s miként változtak a tudományos nézetek az évszázadok során?
A két e-kereskedő vállalat 100 ezer darab arcmaszkot adományoz, hogy segítse az idősek és a krónikus betegek gondozását végzők munkáját.
A MOL idén is tíz kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző munkáját ismerte el Mester-M Díjjal:
Lépjünk ki a szürkeségből, öltöztessük fel élénk tónusokkal, virágos kiegészítőkkel lakótereinket, és keltsük új életre kültéri dekorelemekkel – díszpárnákkal, mécsesekkel, vázákkal – otthonunkat
Mit kezdjünk a gyerekkel? Megnövekedett az együtt töltött idő, sok szülőnek nehézséget okoz egész nap lekötni a gyerekeket.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság adatkezelésre vonatkozó tájékoztatása az online oktatás időszakára
A szülők higgadtan reagáltak a halasztásra, de maradtak kérdések
Ingyenesen segítenek a szakemberek. A koronavírus által kialakult helyzetben az összefogás, egymás segítése, fizikális és mentális védelem váltak a legfőbb feladatokká.
Három szó, ami mindent elmond a jelenlegi helyzetről: FUCK U CORONAVIRUS!
A veszélyhelyzet kihirdetése óta a Magyar Református Szeretetszolgálat közel hétmillió forint értékben juttatott el gyorssegély csomagokat a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülteknek
Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről.
A teljes egészében a kibertérben zajló Nemes Tihamér Online Programozási Versenyre április 1-jéig jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
Felvásárolták a BÁV befektetési arany készletét. Az átmeneti hiányban, a figyelem az arany ékszerek felé fordult.
Ma reggel a Talpra Magyar műsorvezetői közös köszönetnyilvánító tapsra szólították a hallgatóikat csatlakozva a nemzetközi kezdeményezéshez.
Ma éjfélig szavazhatsz a példaképeidre! Tedd le a voksod és nyerj!
Még mindig lehet szavazni Budapest legújabb, ikonikus épületére az előző évben átadott arénák versenyén: a bajnokok arénája most az arénák bajnoka lehet!
A Hungexpo Zrt. vezetősége követve az operatív törzs ajánlását úgy döntött, hogy elhalasztja a Construma és OtthonDesign (április 1—5.), valamint az Ipar Napjai (május 5—8.) kiállításait.
A legjobb versenypolitika a kiváló minőségre való törekvés! - Érték és Minőség Nagydíj 2020-ban
A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi partnerszervezete, a Magyar Alvás Szövetség, 2020-ban meghirdeti az Alvás Évét.
A Menedzserek Országos Szövetsége immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját.
címmel indított kampányt az ismert egészségügyi portál, az EgészségKalauz.hu.
Ez azt jelenti, hogy az asztalunkra kerülő élelmiszerek, friss zöldségek és gyümölcsök – akár kisüzemben is – digitális adatgyűjtés és feldolgozás alapján vesznek részt a termesztésben.
Nemrégiben saját márkás bútorbolt nyílt – igazi design kollekciókkal – a főváros egyik legforgalmasabb útján. A bolt sikerét bizonyítja, hogy már az első, a nyitó napon is sok volt az érdeklődő.
meséltek a kezdetekről és sikerről . Egyedül nem megy! Vagy mégis? A GlamourWomen of the Year Az év énekesnője kategória jelöltjeit kérdeztük, hogyan szeretnek leginkább színpadra lépni
- egészségtudatosságról és a betegségmegelőzésről osztottak meg tippeket a GLAMOUR Women of the Year jelöltjei
A GLAMOUR Women of the Year Az év színésznő jelöltjei meséltek sikerről és sorsfordító pillanatokról
Puskás Peti és Weisz Fanni is megfürödhet a Nickelodeon zöld trutyi tengerében.
Safer Internet Day (SID) / Biztonságos Internet Nap 2020. február 11.
Az Always és a Magyar Vöröskereszt jótékonysági programja az iskoláskorú lányok megsegítésére
Egy új Bodies kiállítás nyílik 2008. és 2018. után, 2020. február végén, Budapesten, a Bálna mintegy 1500 m2-én.
A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka gratulált a Diákolimpia® legeredményesebb pedagógusainak, iskoláinak
hogy változtassunk életmódunkon. Hogyan kerülhetnek egyensúlyba emberi kapcsolataink?
20. alkalommal szervezték meg az Educatio Kiállítást. Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2020-ban is segíti a hallgatókat a továbbtanulással, és egyéb képzési lehetőségekkel
Folytatódik az exkluzív rendezvénysorozat a Rock&Roll világában
Közelednek a téli ünnepek. Ilyenkor nagy figyelmet szentelünk otthonunk szépítésére, dekorálására. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig kellemes illat lengje be a teret, ahol élünk.
Advent harmadik szombatján, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár adománygyűjtő sátrában JÓTÉKONY PÁLINKÁZÁSRA került sor.
Megszívlelendő gondolatok a gyermekszemészeti szűrővizsgálatokról
Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az adventi vásárban az Ökumenikus Segélyszervezet. Sztárok vezették a kézműves foglalkozásokat, a korcsolyázást és a mézeskalácssütést.
Az Ökumenikus Segélyszervezet központjainak adott át teqball asztalokat Ronaldinho a világbajnokság első napján
Önzetlen segítőinek mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet. A kitüntetettek között volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok, úszó, aki évek óta segíti a segélyszervezet munkáját
Hogyan tölthetjük fel magunkat ebben a borongós időben? Mai rohanó világunkban egyre többször hangoztatják az úgynevezett énidő fontosságát.
Közelednek az ünnepek, amikor nagy figyelmet szentelünk otthonunk szépítésére, dekorálására. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig kellemes illat lengje be a teret, ahol élünk.
Az ország minden szögletét apránként megismerni vágyók számára, a természetben való barangolások után, eljött a kisebb-nagyobb települések megismerésének az ideje.
December második vasárnapján senki se csodálkozzon, ha a Budapesti Corvinus Egyetem környékén nagy tömegben találkozik lelkesen loholó Mikulásokkal.
Közelednek az ünnepek, amikor nagy figyelmet szentelünk otthonunk szépítésére, dekorálására. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig kellemes illat lengje be a teret, ahol élünk.
Több mint ötven százalék fölé emelkedett az elmúlt években a női munkavállalók aránya a Praktikernél.
Sztárok és önkéntesek egész hada segített, hogy egyetlen délután alatt elkészüljön az adományra utaló 1353 db szívecske
Az év utolsó hónapjában mindenki feleszmél: egy egész évnyi hajtás kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, semmire sincs szükségünk, csupán tartalmas együttlétre barátainkkal és családtagjainkkal.
Az óriási árengedmények napja az Egyesült Államokból származik, de elsőként az Extreme Digital szervezte meg Magyarországon.
Idén még több ingyenes gyerekprogrammal várja a családokat az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 17-én.
Magyarországra is megérkezett az LG felsőkategóriás V okostelefon-szériájának legújabb tagja, egyben a vállalat első 5G-képes készüléke, az LG V50ThinQ.
A Mikulás és segítői, a krampuszok december 6-8-ig ismét birtokba veszik a Gyermekvasutat, együtt vonatoznak a gyerekekkel. Énekléssel, játékokkal várják a kicsiket, akik találkozhatnak a Mikulással.
A Magyar Református Szeretetszolgálat és az Országos Mentőszolgálat „Mackót minden mentőautóba” elnevezésű akciójához a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány 1000 mackót ajánlott fel
Októberben hosszabbodnak az éjszakák, még éppen tart az indián nyár, és élvezhetjük az utolsó meleg napsugarakat. Ám kedvünk lenne bevackolni és átaludni a telet. Elérkezik a csendes esték ideje
Embereket is megfertőzhet a macskákra veszélyes orsóféreglárva. A betegségre a felnőttek és a gyerekek egyaránt érzékenyek.
Alkoss képet róla! 19. ARC közérzeti kiállítás, idén másodszor, új helyszínen jelenik meg. "Köszönjük ZUGLÓ!" Írták Facebook oldalukon a szervezők: Facebook.com/arcmagazin
Így hackeld meg a saját tested működését! Egy egész napos konferencián neves előadók segítenek eligazodni a biohacking sokak számára eddig ismeretlen területén. https://ketofest.hu/
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában az Auchan az Ifjúságért Alapítvány 3 230 000 forinttal támogatta a hely játszóterét
Az idei 15. fóti Nemzetközi Díjlovas Versenyre és Világkupa-fordulóra rekordszámú nevezés érkezett.
140 varázslatos enteriőr, nyolc formabontó installáció, hazai és nemzetközi prémiumgyártók, fiatal tervezőcsapatok, sok profi szakember és egy lélegzetelállító kiállítás egyenesen a Milánóból
A sztárvilágot sem kímélik a hackertámadások. Számos közismert személyiség adataival éltek már vissza az interneten, vagy lett áldozata a médiában „The Fappening” néven emlegetett bűncselekménynek
Új szerepben mutatkozott be Alföldi Róbert és Szabó Győző, ezúttal azonban nem a színpadon, hanem egy nemes cél érdekében.
A régió kedvelt barkács áruházát hozzávetőleg 150 millió forintból újította meg szeptember elején a cég. A székesfehérvári áruház modernebb környezetben, gazdagabb termékkínálattal várja a vásárlókat
Óriási sikerrel zárult a jótékonysági akció. A szervező VOLT Produkció arra kérte a STRAND Fesztiválra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – hogy dedikáljanak egy-egy aranyhalat.
Ilyen a Zewa legújabb háztartási papírtörlője. Az innovatív csomagolásba rejtett Zewa Wisch&Weg Quick Pack háztartási törlőkendőkre a konyhában, és azon túl is, bármikor számíthatsz!
Az Ördög-szántotta hegy, a Szársomlyó tövében, idén 12. alkalommal került sor az Ördögkatlan Fesztivál megrendezésére.
Fókuszban a gazdaságélénkítés, a flow és a Balti Országok. Idén október 4–13 között, immár tizenhatodik alkalommal várja az érdeklődőket a Design Hét Budapest fesztivál – számos újdonsággal.
Izgalmas egy hét következik szerdától, és már vannak szigetlakók is, sőt, folyamatos a beköltözés. A Szitizenek jól érzik magukat. Három hét építés után minden készen áll az év legjobb bulijához!
Idén is Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nyitónapján, augusztus 20-án rendezik meg a IV. Petőfi Zenei Díj átadóját. https://www.petofilive.hu/petofizeneidij/
Bár 20 áruháza van a Praktikernek, a „huszonegyedik”, azaz az online áruház fejlődése számít a legdinamikusabbnak. A barkács áruházlánc idén tízéves online szolgáltatása hasít
Több hónapos kényszerpihenő után ismét futhat Baji Balázs, ezzel a súlyos térdsérüléséből lábadozó világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó rehabilitációja újabb mérföldkőhöz érkez
Czanik Balázs, a Capoeira aerobik megalkotója, az elmúlt két évhez hasonlóan minden hétvégén vidéki strandokra látogat, és megannyi mozgásformával, valamint családi programokkal várja az érdeklődőket
Lignano a Felső-Adria egyik legkedveltebb üdülőhelye, gyönyörű strandjai minden évben kiérdemlik a kék zászlós minősítést. A kisgyerekekkel utazóknak is igazi paradicsom.
Javában dübörög a fesztiválszezon, és ilyenkor, a hosszú nyári estéken azok életében is helyet kapnak a bulik és a lazítás, akik profi sportolók, vagy éppen hobbi szinten járnak edzeni.
Közel 120.000-ren fesztiváloztak Velencén! „Szeretnék üzenni azoknak, akik valami miatt úgy döntöttek, nem jönnek ki a fesztiválra: élnünk kellett volna még!”
A Hungaroring Classic különleges autóverseny a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autócsodáival, veteránautó-kiállítással, autó-szépségversennyel és színes programokkal. Családi esemény!
A harmincéves vállalat titka abban rejlik, hogy lépésről lépésre építkezik, folyamatosan terjeszkedik és időről-időre képes megújulni.
Ahogy átléped a BRAND TESTER Park kapuját, hihetetlen lehetőségek nyílnak meg előtted: TE leszel a BRAND TESTER! Sorra kipróbálhatod a kedvenc márkáid termékeit, szolgáltatásait egy időben, egy helyen
Számtalan kísérlet, felmérés és fejlesztés bizonyítja a fenti állítást. És éppen egy magyar fejlesztés oldotta meg a mindenkinek megfelelő matrac ügyét.
Alkoss képet róla! 19. ARC közérzeti pályázat, a pályázatok leadási határideje: 2019. július 16. 12:00
A kívül-belül újdonságnak számító dobozos papír zsebkendők izgalmas motívumokkal és elragadó rózsaillattal kápráztatnak el
Hárommillió gyerek után a magyar közoktatáson is segítene. Felajánlotta segítségét a magyar közoktatásnak a 36 országban jelen lévő Helen Doron English nyelvoktató-hálózat névadó-alapítója.
Egy újabb LEGO világrekord kísérlet és a Ford nagycsaládos kedvezménnyel is megvásárolható modelljei várják a családokat a KidFest 2019 rendezvényen.
Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án.
Új helyszínek, új programok! A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot.
Együtt a daganatos gyermekekért Alapítvánnyal! A 2019-es gyermeknap biztosan sokak számára emlékezetes lesz, köszönhetően a Meglepkéknek is.
Gyermeknapi plüsstisztítás az Bubbles-nél A Bubbles gyermeknap alkalmából „Hozd el a mackód, kitisztítjuk” címmel 2019. május 26-án 10 és 17 óra között ingyenes plüss tisztító akciót szervez
Szezonnyitó Siófokon: sok programmal, rengeteg bulival, és még több sporttal várja a Nagystrand és a város a Siófokon nyaralókat.
Magyarországon az Alföld a legveszélyeztetettebb terület. Hazánkban egyre elterjedtebb a szívférgesség, a kutyákat veszélyezetető, szúnyog által terjesztett kór. Emellett megjelent egy másik betegség
Az indiai Goa állam, amelyre gyakran valódi földi paradicsomként is hivatkoznak, de a kontrasztok világa. A kézzelfogható és a megfoghatatlan örökség földje, a természeti csodáké, a zene és a csendé.
Felállította a 24 órás lakásmegújító rekordot a négygyermekes anyuka! Zsámboki Judit: 24 órás rekord keretében mutatta meg, hogy a régi dolgokat nem kell lecserélni, ha nem tetszenek, vagy meguntuk
Kilencedik alkalommal tett közzé pályázati felhívást az „Év Gyógyszerésze” és a „Kedvenc Patikám” cím elnyerésér
Jégből készíti el a budapesti Szent István Bazilika kicsinyített mását M. Tóth Zsolt jégszobrász, a Bazilika szomszédságában. A Platz-on Veréb Tamás koncert, és gasztronómiai különlegességek lesznek.
A tavasz a takarítás és metszés ideje, sok hulladék keletkezik a talajon. Számos eszköz áll rendelkezésünkre, hogy környezetbarát módszerekkel tartsuk rendben udvarunkat.
Idén a megszokottnál korábban, április 3–7. között rendezi a Hungexpo a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítást. Az építőipar hazai csúcsrendezvénye egy időben több kiállítást foglal magába:
A FashionWatch Welcome Spring! exkluzív partiján elsőként csodálhatták meg a legújabb olasz, francia és spanyol márkák tavaszi újdonságait a meghívottak!
A HMD Global, a Nokia telefonok otthona, négy új Androidos okostelefont jelentett be, beleértve a Nokia 9 PureView-t, ami a világ első ötkamerás rendszerét nyújtja.
A szerelem az élet ünnepe, a Valentin-nap pedig a szerelmeseké is. Ilyenkor mindenki arra törekszik, hogy kisebb-nagyobb figyelmességgel kedveskedjen
Sok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak
Cesar Millan, a világhírű kutyapszichológus és motivációs szakember, szerte a világon milliók gondolkodásmódját és életét változtatta már meg
Kocsmákat toboroznak a Magyar Vöröskereszt számára! Egy budapesti kocsmában szerveznek véradást december 15-én délután.
Fedett élményfürdő, strand, családbarát szálloda és apartmanház, meghitt spa és profi fitneszközpont, hotel
Idén akár Európa legjobbjai is lehetünk! Lehet szavazni a kontinens legjobb karácsonyi vásárára!
Mottó: A tudatalatti hatalma. Huszonkét esztendő telt el a kezdetektől, amikor is minden karácsonyhoz közeledve megrendezésre került a Természetgyógyász Magazin ezoterikus és szakmai fesztiválja.
A Szabad Tér Színház hagyományosan, hatodik alkalommal rendezi meg az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásárt
A Fehér Bot Napján, a látássérültek nemzetközi világnapján adták át az első Arany Bot Díjat négy kategóriában.
Példaértékű összefogás a valós környezetben megélt minőségi élményekért! Az együtt töltött idő, a tartalmas programok összehozzák az embereket
Az ismert extrémsportoló, Rakonczay Gábor, első magyarként, az Antarktisz partjáról indulva, gyalogosan akarja elérni a Déli-sarkot.
Hamarosan indul a 33. SPAR Budapest Maraton 2018., tehát kezdj edzeni! Az idén nem a 21 éve megszokott, hagyományos helyszínen
Az új technológiával az olcsóbb noteszgépek is villámgyorssá válnak, ami kapóra jön, mert az átlagos magyar vásárló már nem éri be fapados géppel
Izmok bemutatója Siófokon. Augusztus első hétvégéjén hetedik alkalommal rendezték meg a siófoki Plázson
Ezt könnyen megteheti bárki, aki részt vesz a negyedik Olasz Fesztiválon
Ha május, akkor Európa-napi fesztivál! Május 13-án, az Európa-nap alkalmából idén is számos program közül választhatnak majd az érdeklődők.
A WWE örömmel tudatja a pankráció magyar kedvelőivel, hogy 2018 májusában visszatér akció-dús WWE LIVE™ showjával Magyarországra, a Budapest Arénába.
Az Ország Tojása történelmünket; hazánk múltját és jelenét közvetíti felénk, összesen 78 gondolatban.
Izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra a Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza.
Ahogy átléped a BRAND TESTER Park kapuját, hihetetlen lehetőségek nyílnak meg előtted: egy napra te leszel a Brand tester!
Fergeteges party várható a Comet gálán, ahol a díjátadó mellett kilenc fellépő gondoskodik a hangulatról.
2017-ben hetedik alkalommal rendezik meg azt a jótékonysági maci aukciót, ahol hírességek gyerekkori plüssmackóira és személyes ereklyéire licitálhatnak az érdeklődők.