Végre Budapesten koncertezik Justin

2021. 17. 11., 11:26pm
Bejelentették a Justin Bieber JUSTICE WORLD TOUR új dátumait

 

Két napja jelentette be Justin Bieber a várva várt Justice World Tour új időpontjait. Ennek keretein belül 2023. március 11-én este 8:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában is fellép. 

2022 május-2023 március között Justin Bieber öt kontinensen turnézik, több mint 20 országba utazik, és több mint 90 fesztiválon lép fel. Hamarosan a további dátumokat is közzé teszik, Ázsiában és a Közel-Keleten. 

Az új időpontok a közelmúltban bejelentett 52, a 2022-es észak-amerikai turné után következnek, amely február 18-án San Diegóból indul. 

Köztudott, hogy a világjárvány miatt, a korábban szervezett 2020-as dátumokat módosítani kellett. A mostani turné igazi ünnepnek ígérkezi mind Justin, mind rajongói számára, akik már türelmetlenül várják az új show-kat. 

A nemzetközi turné, a koncert show 2022 májusában kezdődik Mexikóban, majd augusztusban, Skandináviában folytatódik. Következik Dél-Amerika, Dél-Afrika és a Közel-Kelet szeptemberben és októberben. Novemberben - decemberben Ausztráliába és Új-Zélandra, majd 2023 elején az Egyesült Királyságba és Európába látogatnak.

2016/2017-es „Purpose World Tour” óta Justinnak ez az első világturnéja, a „Justice World Tour” a AEG Presents gondozásában kerül színpadra.

A londoni The Times szerint „lenyűgöző”, elbűvölő, hipnotizáló volt Bieber. Összesen 2,7 millió rajongó előtt énekelt 2016–2017- turné keretén belül, utolsó állomásán a finálét  65.000 rajongó élvezte a londoni British Summer Time Hyde Park fesztiválon. 

Három év múlva, 2020 szilveszterén Justin élőben közvetítette első teljes fellépését Los Angelesből, felvillanyozva és újra közeli kapcsolatba lépve a rajongókkal szerte a világon.

„Keményen dolgoztunk azon, hogy a valaha készült legjobb műsort hozzuk létre, és alig várjuk, hogy megosszuk a rajongókkal szerte a világon. Hamarosan találkozunk – mondta az énekes.

Jegyek:
November 19. péntek 10:00 órától elektronikus jegyet vásárolhat online:

https://www.eventim.hu/hu/jegyek/justin-bieber-justice-world-tour-budapest-papp-laszlo-sportarena-571955/event.html oldalon, illetve személyesen az Tex országos jegyirodáiban.

A „Justice World Tour” Justin legújabb sikeralbuma, a „Justice” után kapta a nevét. A 2021 márciusában megjelent album a legtöbbet streamelt blokként debütált 117 országban. Az album dalai új magasságokba emelték az amúgy népszerű és körberajongott  szupersztárt.

A „Justice” világszerte közel 9 milliárd streamet halmozott fel, és az „Anyone”, „Lonely” és „Holy” hatalmas nemzetközi slágerekként érkeztek meg. Az album megjelenése előtt már 2 milliárd streamet gyűjtött össze, majd ismét  egy újabb, átütő sláger következett a dalokból, a 'Peaches' amely eddig több mint 2,5 milliárd streamet gyűjtött össze. A Kid LAROI duett, a „Stay” idén júliusban jelent meg, és ez lett a valaha volt legrövidebb időn belüli dal, amelyet 1 milliárd stream-en értek el a Spotify-on.

Bieber pályafutása egészen fiatalon, 13 éves korában kezdődött, példátlan karrierje során 6 stúdióalbumot adott ki, és 32 Guinness World Records, 21 Billboard Music Awards, 2 BRIT Awards, 18 American Music Awards és 21 MTV Europe Music Awards, díjat kapott. 

Összesen több mint 80 millió albumot adott el. Tavaly megdöntötte Elvis Presley rekordját, mint a legfiatalabb szólóelőadó, akinek 8 albuma a Billboard 200-as listájának 1. helyére került. Augusztusban több mint 83 millióval megdöntötte a Spotify havi hallgatóinak minden idők rekordját.

A közelmúltban, az MTV Video Music Awards-on az év előadójának választották, és a mezőnyben vezető 8 MTV EMA-díjra jelölt Bieber továbbra is a YouTube és a Spotify első számú előadója világszerte, megerősítve a helyét a 21. század egyik legnagyobb popsztárjaként. 


JUSTIN BIEBER, JUSTICE WORLD TOUR–időpontjai a következők:

2022

May 22 Monterrey, Mexico - Estadio de Béisbol Monterrey

May 23 Guadalajara, Mexico - Estadio 3 de Marzo

May 25 Mexico City, Mexico - Foro Sol

August 3 Skanderborg, Denmark - Smukfest

August 5 Malmo, Sweden - Bigslap Xl

August 7  Trondheim, Norway - Trondheim Summertime

August 9  Helsinki, Finland - Kaisaniemen Park

September 4   Rio de Janeiro, Brazil - Rock In Rio

September 7   Santiago, Chile - Estadio Nacional

September 10 Buenos Aires, Argentina – Estadio Único de La Plata

September 28 Cape Town, South Africa - Cape Town Stadium

October 1   Johannesburg, South Africa - Johannesburg FNB Stadium

October 13 Tel Aviv, Israel - HaYarkon Park

November 22 Perth, Australia - HBF Park

November 26 Melbourne, Australia - Marvel Stadium

November 30 Sydney, Australia - Sydney Football Stadium

December 3 Brisbane, Australia - Suncorp Stadium

December 7 Auckland, New Zealand - Mt Smart Stadium

2023

January 13 Amsterdam, Netherlands - Ziggo Dome

January 16 Hamburg, Germany - Barclays Arena

January 18 Zürich, Switzerland - Hallenstadion

January 21 Lisbon, Portugal - Altice Arena

January 23 Madrid, Spain - WiZink Center

January 25 Barcelona, Spain - Palau Sant Jordi

January 27 & 28 Bologna, Italy - Unipol Arena

January 31 Cologne, Germany - LANXESS Arena

February 2 Frankfurt, Germany - Festhalle

February 4 Berlin, Germany - Mercedes-Benz Arena

February 8 Glasgow, UK - OVO Hydro

February 11 Aberdeen, UK - P&J Live

February 13 & 14 London, UK - The O2

February 22 Birmingham, UK - Resorts World Arena

February 25 Manchester, UK - AO Arena

February 26 Sheffield, UK – Utilita Arena

March 6 Paris, France - Accor Arena

March 9 Munich, Germany - Olympiahalle

March 11 Budapest, Hungary - Budapest Arena

March 12 Prague, Czech Republic - O2 Arena

March 15 Stockholm, Sweden - Tele2 Arena

March 17 & 18 Copenhagen, Denmark - Royal Arena

March 20 Antwerp, Belgium - Sportpaleis

March 24 Vienna, Austria – Wiener Stadthalle

March 25 Krakow, Poland - TAURON Arena

 

Örömmel tájékoztatjuk a rajongókat, hogy korlátozott számban exkluzív VIP csomagok is elérhetőek, melyek kivételes ajánlatokat tartalmazhatnak pl: lefoglalt ülőjegyeket, egyedi árucikkeket és még sok más meglepetést.

A Justin Bieber World Tour részeként a rajongóknak lehetőségük van  VIP ülőhelyeket nyerni, vagy egy utazást a Justinnal való találkozásra. Amennyiben kapcsolatba lépnek a Propeller-en(https://propeller.la/), hogy segítsék a büntető jogi igazságszolgáltatás rendszerét a REFORM Alliance-al, küzdjenek a klímaváltozás ellen az NRDC-vel,  és támogassanak más fontos ügyeket.  Minél inkább aktív egy rajongó, annál nagyobb esélye van a nyerésre. 

Együtt kézzelfogható változást hozhatunk létre!

További információért látogass el a www.justinbiebermusic.com  oldalra

Kövesd Justin Biebert itt: 

www.instagram.com/justinbieber

Www.facebook.com/JustinBieber/

www.twitter.com/justinbieber