Mikulás várás Marton Adri módon

2020. 30. 11., 11:41am
Adri azt mondja, hogy Mikuláskor ismét előtör belőle a gyermeki énje, így izgatottan, és boldogan készülődik az ünnepre.

Adri azt mondja, hogy Mikuláskor ismét előtör belőle a gyermeki énje, így izgatottan, és boldogan készülődik az ünnepre. A Télapó viszont nem a kéményen keresztül szokott érkezni hozzájuk, mivel azt az építkezéskor véletlenül befalazták a munkások…

Amikor a gyerekek még kicsik voltak, a Mikulás és a krampuszai minden évben házhoz mentek Marton Adriékhoz. Ám most, hogy a fiúk már nagyobbak, nem látogat el hozzájuk személyesen a Télapó.

A srácok általában december elsején levelet írnak neki, amiben elárulják, hogy mit szeretnének, mire vágyna. És, miután végeztek, borítékba teszik az irományt és feladják a postán. 

„Imádom ezt az ünnepet, ilyenkor megint előtör belőlem a gyermeki énem. – kezdte mosolyogva az Adri’s Kitchen háziasszonya. – Szerintem a családban én vagyok a leglelkesebb. Mindig mondom a srácaimnak, hogy ki kell tisztítani a cipőtöket, és tegyünk ki kis kekszet és tejet a Mikulásnak, mert nagyon szomjas és éhes, hiszen messze, Lappföldről érkezik.” 

Adriék anno úgy tervezték, hogy lesz egy szép kandallójuk, ám az építkezéskor a munkások azt hitték a kéményre, hogy a ház tetején levő lyuk csak egy „hiba”, ezért beleöntötték a betont és befalazták. Így a Mikulás nem tud ezen keresztül érkezni, hanem az ajtót kell használnia. Adriék pedig odakészítenek neki mindent. 

„A fiúk természetesen minél nagyobb cipőt választanak, hogy sok ajándék beleférjen. – nevet a gyönyörű gasztro műsorvezető. – A gyerekek este már gigantikusan izgatottak szoktak lenni. Alig tudnak elaludni. Nincs így könnyű dolga a Mikulásnak, de azért ügyesen megoldja, hogy láthatatlan maradjon… A srácok általában már hajnali 4 fele felébrednek és rohannak az ajtóhoz, hogy megnézzék, mit kaptak a Télapótól.” 

 Adriék asztaláról természetesen Mikuláskor sem maradhatnak el a különleges falatkák. Persze ilyenkor nem csapnak akkora bulit, mint halloweenkor, és a kétgyermekes anyuka nem csinál hatalmas asztalnyi dekorációt és ételt. De örömmel elkészít egy-két cukiságot. 

„Mindig szeretek izgalmas recepteket felkutatni, amikkel feldobhatom a hétköznapokat és a kisebb-nagyobb ünnepeket.” – mondta el Adri, aki azt is elárulta, hogy melyek a kedvenc mikulásos finomságai.

Mézeskalács muffin

A muffin az egyik legjobb példa arra, hogy van, amit sokféleképpen el lehet készíteni, díszíteni és tálalni. Mikuláskor már egy kicsit összefonódnak az ünnepek, hiszen nemsokára itt a karácsony, így simán belefér, hogy mézeskalács muffinokkal lepjük meg a szeretteinket.

Mikulásos muffin

Ugyan az eper ilyenkor nem szezonális gyümölcs, tökéletes Mikulás sapkát készíthetünk belőle. Így válik tökéletessé a télapós muffinunk.

Forrócsoki-pillecukor hóemberrel

A forrócsoki elmaradhatatlan Mikuláskor és karácsonykor, hiszen a komfortérzést, a melegséget, és a bekuckózást szimbolizálja. Ezt a finom italt gyorsan és könnyedén feldobhatjuk egy hóember párral, és egy izgalmas történetet is kitalálhatunk hozzá. A kicsik biztosan szívesen hallgatják meg a mesét a forró csokiban jacuzzizó hóemberekről…

Íme, a receptek, amelyekkel a Mikulást várja

Mézeskalács muffin 

Hozzávalók:

Muffin:

  • 25 dkg Liszt
  • 10 dkg Porcukor
  • 1 csomag Sütőpor
  • 2 db Tojás
  • 15 dkg Vaj
  • 150 ml Tej
  • 2 ek Méz
  • 1 tk Mézeskalács fűszerkeverék 
  • 1 csipet Só 

Krém: 

  • 10 dkg Sűrített tej
  • 1 kk Fahéj
  • 25 dkg Mascarpone
  • 4 dl Tejszín (hideg)

Mézeskalács: 

  • 25 dkg Liszt
  • 1 csipet Só
  • 6 dkg Porcukor
  • 1 dl Méz
  • 1 kk Szódabikarbóna
  • 1 db Tojás
  • 5 dkg Vaj
  • 2 ek Mézeskalács fűszerkeverék

Elkészítés:

1. A tojásokat felhabosítjuk a porcukorral, majd hozzáadjuk a vajat, a mézet és a tejet.

2. A lisztet elkeverjük a sütőporral, sóval és a mézeskalács fűszerkeverékkel, majd a tojásos masszánkhoz adjuk.

3. A tésztát a muffin papírral bélelt formákba kanalazzuk, 15-20 perc alatt 180 fokon megsütjük.

Krém:

1. A mascarponéhoz keverjük a fahéjat és a sűrített tejet.

2. A tejszínhabot habbá verjük és óvatosan egybe keverjük a mascarponés krémünkkel, habzsákba töltjük, és ezzel díszítjük fel a kihűlt muffinokat.

Mézeskalács:

1. A mézet és a vajat megolvasztjuk, a száraz hozzávalókat összekeverjük, mint porcukor, liszt, szódabikarbóna, só, mézeskalács fűszerkeverék. Ezután a vajas-mézes masszát beleöntjük, hozzáadjuk a tojást és egybegyúrjuk.

2. Folpackba csomagoljuk és egy órát a hűtőben pihenni hagyjuk, utána kinyújtjuk, kiszaggatjuk és 180 fokon 8-10 perc alatt megsütjük.

3. A mézeskalácsokat díszítésként a krém tetejére rakjuk.

Mikulásos muffin

Hozzávalók:

  • 100 g Étcsoki
  • 2 db Tojás
  • 1 csipet Só
  • 100 g Vaj
  • 80 g Cukor
  • 50 g Kakaópor
  • 80 g Liszt
  • 2 tk Sütőpor
  • 100 g Ricotta
  • 12 db Eper
  • 350 ml Tejszín (hideg)
  • 200 g Mascarpone
  • 1 csomag Vaníliás cukor
  • 2 ek Vaj (kenéshez)

Elkészítés:

1. A csokit vízgőz felett megolvasztjuk.

2. A tojást, a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a ricottát.

3. Az olvasztott csokihoz keverjük a sót, a lisztet, a sütőport, és a kakaóport.

4. Ezután a két masszát összeforgatjuk.

5. A muffin sütőformát kivajazzuk és egyformán eloszlatjuk benne a tésztát.

6. 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Amikor elkészült óvatosan kivesszük, és hagyjuk kihűlni.

Díszítés:

1. A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a mascarponét és csillagcsöves habzsákba töltjük.

2. A krémet a muffinok tetejére nyomjuk, majd a megtisztított epret ráhelyezzük. Az eper tetejére pedig még egy pici habot teszünk.

Forrócsoki-pillecukor hóemberrel

Hozzávalók: 

Nutellás forrócsoki:

  • 3 dl Tej 
  • 150 g Nutella 
  • 2 dl Tejszín

Egyéni hozzávalók:

  • Pillecukor
  • Sárgarépa pálcikák
  • Olvasztott étcsokoládé

Elkészítés:

1. A tejet és a tejszínt, nutellával felforraljuk és 5 percig főzzük, majd az egészet egy szűrő segítségével egy pohárba szűrjük.

2. Az egyéni hozzávalókból a pillecukrokat egy fogpiszkálóra húzzuk, és így összeállítjuk a hóemberünk alapját, sárgarépából orrot és karokat készítünk, az olvasztott csokoládéból pedig szemet, szájat, és gombokat.

Fotókredit: Komáromi Annamária