„Mi és Ők” - Január 8-án startol az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2022!

2022. 05. 01., 11:42pm
Mi ugyanazt halljuk, mint ők? Ők tudhatják azt, amit mi? Mi egy nyelvet beszélünk? És ők ugyanazt?

 

Ahogyan sokaknak, az Átlátszó Hang fesztiválnak is felborította a szokásos menetrendjét a tavalyi év. Az év során tavasszal online, majd ősszel élő előadásokkal rukkoltak elő. A 2022-es év programjait a korábban megszokott módon, januárban tartják meg, január 8-23-ig.

A fesztivál az újzene sokszínű és innovatív világába enged betekintést, és teszi átláthatóvá azt új füleknek is. A „Mi és Ők” mottó köré szerveződő januári fesztivál programjai európai országok és a magyar művészeti élet kapcsolatra fókuszál. A fesztivál célja idén is új módszerekkel bemutatni, és ezáltal szélesebb közönség számára is könnyebben elérhetővé tenni az új zenét. A mai zene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzatot, amelyben mára zenei és előadói műfajok széles skálájának eszköztára megtalálható.

 A szokásos 10-14 naptól eltérően a 2021-es Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál az egész éven átívelt, online és élőben. Így, a januári koncertek mellett sok más esemény jött létre az év során.

2022 januárjában a kilencedik fesztivál – a kezdetekhez hasonlóan – csak néhánynapos lesz. A januári hangversenyekből, kiállításból és filmklubból összeálló program egyfajta pihenőévként is felfogható. Ugyanis 2023-ban megújult formában jelentkezik majd a fesztivál.

Ezzel együtt most is különleges, eddig itthon még nem hallott, és az Átlátszó Hang jellegéhez, rangjához méltó eseményekkel találkozhat, aki ellátogat programjaikra.

Hagyományaikhoz híven, az év első átlátszó hangjaival idén is a Zeneakadémiai nyitókoncertjén találkozhatnak az érdeklődők.  A fesztivál programjai további budapesti helyszíneken valósulnak meg – Budapest Music Center, Budapesti Francia Intézet, FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Három Holló, OMA (Ordinary Music Archives), Trafó Kortárs Művészetek Háza. 

Lluïsa Espigolé piano@Photo_Felix_Gruenschloss

 

Többek között neves külföldi művészek, mint Lluïsa Espigolé spanyol zongoraművész, Jean-Philippe Gross zeneszerző Franciaországból, Nagy Andrea klarinétművész Németországból, František Výrostko (nagybőgő), Peter Katina (harmonika),  valamint a magyar kortárszenei élet ismert szereplői  – a Metrum Ensemble, MAO, UMZE Ensemble,  a Kamon Kardamon – működnek közre.

A fesztivált január 23-án Zeneakadémia hangszeres szólistáinak koncertje zárja a Fugában. Az idei évben Horváth Balázs mellett Dargay Marcell a programok általános kurátora. A BMC könyvtárában kialakított olvasósarokban ezúttal is megismerhetőek az elhangzó művek partitúrái a fesztivál ideje alatt.

Programok:

Metrum Ensemble: Itthon Európában

at home in Europe – at home in Germany

Itt és most 2022 tavasz sorozat

– a Fesztivál nyitókoncertje

Január 8. 19.00 óra

Zeneakadémia- Solti terem

https://www.facebook.com/events/934030887222623

https://zeneakademia.hu/mindenprogram/2022-01-08-metrum-ensemble-beavato-eloadas-10573

https://zeneakademia.hu/mindenprogram/2022-01-08-metrum-ensemble-10315

 

Texhibition kiállítás (a Határtalan Design kiállítássorozat része)

Január 8-23.

FUGA

Megnyitó: január 8.  17.00 óra

Záró esemény: január 23.  18:00 óra koncert

https://www.facebook.com/events/2746822618944700/

 

PIANO_HEROINE – Lluïsa Espigolé (Spanyolország) multimédia-zongorakoncertje

Január 9. 18:00 óra

TRAFÓ

https://www.facebook.com/events/298365668896533/

https://www.lluisaespigole.com/

 

Brush - kiterjesztett mikrotonális vonószenekari est

Január 13. 20:00 óra

HÁROM HOLLÓ

https://www.facebook.com/events/454731909366150

Bolcsó Bálint, Nikolaus Gerszewski (DE), Phill Niblock (US) művei

 

Baksa Soós János rajzai, Szemző Tibor felolvasása

Január 14.  19.30 óra

OMA

https://www.facebook.com/events/450728833228917

 

A gazdátlan kalapács – UMZE Hommage á Boulez

Január 15. 19.30 óra

BMC

https://www.facebook.com/events/655884415540366

https://bmc.hu/programok/umze-kamaraegyuettes-a-gazdatlan-kalapacs-pierre-boulezre-emlekezve

https://bmc.hu/en/programs/umze-ensemble-the-hammer-without-a-master-hommage-a-pierre-boulez

 

MAO Art of Virus 1-es ág 

Január 16.  19.30 óra

BMC

https://www.facebook.com/events/3049063275336262/

https://aov.mao.hu

https://bmc.hu/programok/modern-art-orchestra-art-of-virus-1-feat-ifj-kurtag-gyorgy-vajda-gergely

https://bmc.hu/en/programs/modern-art-orchestra-art-of-virus-1-feat-gyorgy-kurtag-jr-gregory-vajda

 

Átlátszó Hang filmklub

Január 17.

BMC Könyvtár

 

Jean-Philippe Gross (FR), Bali János, Kamon Kardamom - Variációk elektronikus improvizációra

Január 21. 19:00 óra

FRANCIA INTÉZET

https://www.facebook.com/events/1025027958055567

 

Next Generation Performers

– a Fesztivál Zárókoncertje

Január 23. 18:00 óra

FUGA

https://www.facebook.com/events/7587736581252289

Zeneakadémiai hallgatók a tanáraik ajánlásai alapján (szaxofon, klarinét, tuba, elektronikus zene, kamarazene tanszak)

George Crumb, Bruno Mantovani, Theo Loevendie, Krešimir Seletković, Wettl Mátyás, Anthony Plog, Krzysztof Penderecki, Alvin Lucier.

Az eseményekről pontosabb információkat, illetve további online programokat a fesztivál folyamatosan frissülő honlapján és Facebook oldalán találnak az érdeklődők.

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál honlapja: https://atlatszohang.hu/

Facebook oldal: https://www.facebook.com/atlatszohang

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCRi1ObZoYCiCuutl3aTloYA

Instagram: https://www.instagram.com/atlatszohang/

 

A fesztivál szervezői: Budapest Music Center, Budapesti Francia Intézet, FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Gryllus Kft., Határtalan Design, Három Holló, OMA (Ordinary Music Archives), Pro Progressione, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Zeneakadémia

A fesztivál támogatói és együttműködő partnerei: Budapesti Francia Intézet, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Goethe Intézet, Instituto Cervantes, Nemzeti Kulturális Alap, Kulturpart

A fesztivál tanácsadó testülete: Bali János, Csonka András, Darázs Ádám, Dargay Marcell, Fazekas Gergely, Gaál Judit, György-Dóczy Katalin, Gryllus Samu, Horváth Balázs, Illés Márton, Kaincz Orsolya, Kégl András, Rubik Ernő, Szabó György, Varga Judit

A fesztivál munkatársai: Horváth Balázs, Dargay Marcell (kurátor), György-Dóczy Katalin (fesztiváligazgató), Pálfai Mirjam, Nagy Enikő (kommunikáció), Császár Adrienn (grafika) Kaincz Orsolya (honlap, szervezés), Mohai Balázs, Valuska Gábor (fotó, streaming)