Megújított gasztrokoncepcióval indul a tavasz

2023. 08. 05., 11:18am
A hely, amely szofisztikált módon keveri a nemzetközi ízeket alternatív konyhájában

 

Teljes arculatváltáson és gasztronómiai megújuláson esett át idén tavasszal az Avalon Resort & SPA***** Superior egyik étterme. A továbbiakban The Club Avalon néven fogadja a vendégeket. A nyugalom szigetét kínálja azok számára, akik szeretik az emelkedett, ugyanakkor egy kicsit sem feszengős nemzetközi konyhát.

Az Avalon Park eddig is bővelkedett a kiváló éttermekben, gondoljunk csak a frissen Michelin ajánlást bezsebelt autentikus olasz éttermére, az Avalon Ristorante-ra. Idén tavasszal a másik, már meglévő egységüket is újra gondolták.

Egy olyan öt csillagos superior hotelnek megfelelő klub étteremmel debütáltak, ahol az étlapon a klasszikus ételek mellett, mint például a cézár saláta vagy a gulyásleves, olyan izgalmas ízekben bővelkedő fogások is megtalálhatóak, mint az ázsiai húsleves, a grillezett karfiol steak, a street food szekció kiemelt THE CLUB burgere, vagy a BBQ sertésoldalas igazi klasszikus lecsóval. A látványkonyha kiemelkedő helyet kapott a vendégtér kialakításánál, így aki ide betér, valóban egy minden érzékszervére ható gasztronómiai élményben részesül.                                                                                                                             Ázsia fűszeres aromái és Erdély rusztikus egyszerűsége egy étteremben

„Mi a magas minőségű alapanyagokban hiszünk, és azokat a legkiemelkedőbb és legmagasabb kategóriájú konyhai gépekkel készítjük el. A konyhában ötvözzük a különböző tájak ízvilágait, melyekért a The Club vezető és kreatív séfjei felelnek. A kínálatban megjelenik Ázsia fűszeres, aromás érintése, csakúgy, mint az Erdély inspirálta hegyvidék rusztikus egyszerűsége.” - mondta az Avalon Park gasztronómiai igazgatója, Bajusz Gergely.

„Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, melynek hangulata és kínálata ugyan emelkedett, de nyáron egy laza elegáns rövidnadrágban és pólóban sem érzi magát feszélyezve senki, és egy egyszerű fröccsre is be tud térni hozzánk bárki, aki arra jár. Olyan helyet álmodtunk, ahol a vendégek biztosan találnak olyan fogást a nemzetközi étlapon, amit szívesen fogyasztanak. Mellé kiváló magyar borok, francia pezsgők, belga és német sörök, tehát Európa legjava jár. Magas színvonalú alapanyagokból kínálunk koktélokat és kávé különlegességeket is. Úgy tekintünk erre az egységünkre, mint egy mindenki által megszerethető és elérhető nyugalom szigetére, ahova jó tartozni.”                              

A konyha identitását ugyanazok a vezető és kreatív séfek: Albók Gyula és Szepesi Gábor határozzák meg, akik szakmai vezetése alatt a park másik helyszíne, az Avalon Ristorante korábban egészen a Michelin ajánlásig jutott. „A The Clubban egyszerű, mindenki számára könnyedén elérhető, de nagyon jó minőségű alapanyagokból mutatjuk meg az embereknek, hogy például egy olyan alapanyagból, mint a csirkecomb is mennyi mindent lehet kihozni. A célunk egy olyan közösségi pont kialakítása, ahol mindenki ott akar lenni és jól akarják érezni magukat az emberek mindenféle feszengés nélkül. Ezt a koncepciót emeltük át az étlapra is a családias, összetartó és jó hangulatú csapattal, akik szakmailag is nagyon jól képzettek, így valóban öröm velük a munka.” – foglalta össze Szepesi Gábor kreatív séf a hely szellemiségét.

Izgalmas dolgok történnek tehát hazánk északkeleti régiójában is, érdemes egy kitérőt tenni, ha arra járunk!

https://avalonresort.hu/elmenyek/gasztronomia/the-club-avalon

Miskolctapolca