Cirkuszi gálaest – több mint kultúra

2021. 23. 11., 7:00pm
Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges. E - mottó jegyében kerül sor idén is egy különleges cirkuszi gálára nyugdíjas artistaművészek megsegítésére.

 

A korábbi évek hagyományait követve az esten ingyen lépnek fel a Csillagtánc című előadás művészei, felajánlva a teljes bevételt az idős artistáknak. A Fővárosi Nagycirkusz és az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete által közösen szervezett gálaest sokkal több, mint egy kulturális-művészeti esemény.

Ez az este őszinte példamutatás a gondoskodásra! Az önmagán túlmutató üzenet nemcsak egy esemény szeretne lenni. Olyan tett, amely példájával kihat az egész évre, a szemléletmódunk egészére: a sikereik csúcsán járó fiatalok, az aktív artistapályájuk közepén lévő következő nemzedék tagjai gondoskodnak azokról, akiktől tanultak, akiknek köszönhetik a szakmájuk mesterfogásait, tiszteletét és szeretetét. Ezt az üzenetet erősíti, hogy a gálaműsor létrejöttében közreműködő valamennyi résztvevő – a porondostól a zenészig, az istállómestertől a fellépő világsztárokig – ingyen dolgozik.

Ilyenkor karácsony előtt jó, ha megállunk egy pillanatra, és köszönetet mondunk azoknak a veterán mestereknek, akiktől tanultuk a szakmát, a művészetet, akik tanácsaikkal vagy példamutatásukkal irányt mutattak nekünk. Segítettek, hogy egy fogás tökéletes és biztonságos legyen, egy trükk fejlődni tudjon. Tehetséges és szépreményű tanoncból kiváló és sikeres, nem utolsó sorban boldog, az életet minden ízében örömmel megélő artisták váljanak.

Megkérünk minden művészetkedvelőt, hogy váltson jegyet erre a különleges előadásra, akár – a megszokottól eltérő – emelt helyárral. A teljes bevétel – az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének segítségével – közvetlen kiosztásra kerül az idős artistaművészek részére. Azoknak, akik aktív életpályájuk hosszú évein keresztül a magyar cirkuszművészet és hazánk jó hírnevét építették szerte a világban, és most gyakran szerény anyagi körülmények várják a karácsonyt.

Nem feledkezhetünk meg azokról, akik egykor elindítottak minket a pályánkon, és akik akkor a fülünkbe súgták: „Repülhetsz, ELKAPLAK!” Ne engedjük őket se leesni!

Az előadás helyszíne: Fővárosi Nagycirkusz

Az előadás dátuma: december 5. 15 óra