A fenntarthatóság jegyében

2021. 05. 10., 9:42am
Sikeres a szódagépek újrahasznosítását célzó program. Egyedi projekt valósul meg Ausztráliában.

 

Nagy sikernek örvend Ausztráliában a kísérleti program, amelynek során újrahasznosítják a régi, kidobásra ítélt szódagépeket. A kezdeményezés 2020 júliusában indult, azóta több mint hétezer szénsavasító gépet gyűjtöttek vissza. „A fenntarthatóságra való törekvés már jó ideje a SodaStream filozófiájának középpontjában van. Ennek köszönhetően számtalan olyan ötletet igyekszünk megvalósítani, amivel nemcsak a vásárlók, de a Föld is nyerhet” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a cég termékmenedzsere.

Az ausztráliai leányvállalat kezdeményezése alapvetően két pillérre épül. Az egyik, hogy segítse a használaton kívüli szódagépek visszatérését a piacra. A másik pedig, hogy lehetővé tegye a használt szénsavasító gépek újrahasznosítását, ha azokat már nem lehet újra üzembe helyezni. A világ vezető szódagépgyártója által meghirdetett programban a vásárlók visszavihetik régi SodaStream gyártmányú gépeiket a boltokba, ahonnan a cég elszállítja azokat és gondoskodik hasznosításukról.

A beérkező készülékeket a SodaStream munkatársai ellenőrzik, átvizsgálják és letesztelik. „Amennyiben működőképesek, akkor letakarítják és újracsomagolják őket, hogy azután újra el lehessen őket adni a boltokban. A vásárlók természetesen a csomagoláson láthatják, hogy használt gépet vásárolnak és hogy ezzel jó tesznek a környezetvédelemnek” – világított rá a termékmenedzser. Hozzátette: az üzemképtelen szódagépekben található fém és műanyag részeket pedig az erre a célra szakosodott cégek hasznosítják. A műanyag alkatrészekből például dara készül az eWastec-nél, amit fel lehet használni utcabútorok, vagy más egyéb műanyagból készülő termékekhez.

Érdekesség, hogy az eddig visszagyűjtött szódagépek 28%-a, vagyis 2016 példány újra visszakerülhetett a boltokba. A SodaStream ezzel az akcióval jelentős mértékben hozzájárul a körforgásos gazdasági folyamatok kialakításához. Bolygónk azzal nyeri a legtöbbet, ha minél kisebb az emberi tevékenység által keletkező és a természetbe kikerülő hulladékmennyiség. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha meg sem termeljük azt. Egyetlen egy SodaStream szódagéppel egy négyfős család két év alatt 2-3 ezer PET-palacktól kímélheti meg a Földet. Szódagép tulajdonosnak lenni tehát már önmagában egy zöldebb és környezettudatosabb életmódot jelent.